Információk - Hírek

2020 – A 20-as szám bűvöletében – 20 tárgy a kastélyból


2020. október 16. 00:00

A kastély fényei


A 2020-as évben a 20-as szám jegyében íródik művészeti rovatunk. Az év során megismerkedünk 20 olyan tárgytípussal, amelynek képviselőivel találkozhatunk a keszthelyi Festetics-kastély berendezési tárgyai között.

Ahogy rövidülnek a nappalok, egyre nagyobb szükségünk van a mesterséges fényre, azaz a lámpákra, így ebben a hónapban a kastélyban látható világítótestek lesznek főszereplőink.

Az első „lámpát” Kr. e. 70 000 körül találták fel: egy kő üregébe, egy kagylóba, vagy más hasonló formájú, a természetben fellelhető tárgy mélyedésébe mohát vagy egyéb éghető anyagot tettek, amit állati zsírral itattak át és meggyújtottak. Később ezeket a természeti formákat utánozva készültek a legkorábbi ember alkotta lámpák. A Kr. e. 7. században az ókori görögök készítettek először olyan – terrakotta – lámpát, amit már nem kellett kézben fogni. A lámpa szavunk is a görög lampas szóból származik.

A legnagyobb számban lévő lámpatípusok a kastély kiállításán a csillárok. A karos mennyezeti világítótestre utaló csillár szót a nyelvújításkor alkották a csillog szó tövéből – ahogy például a fut szóból képezték a futár szót. A szó eredete is rávilágít arra, hogy a csillár elengedhetetlen jellemzője a csillogás.

A mai értelemben vett csillár a középkorból származik. Ekkor fából faragott, kereszt alakú világítótesteket használtak. A karok száma változó volt, és gyakran egy stabilitást biztosító gyűrű fogta őket össze. A karokra gyertyákat helyeztek. A 15. században megjelentek a fémből készült csillárok, amelyek már változatosabb formát mutattak – főként a kör és a korona alakjára épültek. Megnövekedtek a méretek, és a csillárok luxuscikké, a gazdagság szimbólumává váltak. A 18. század elejére elterjedtek az aranyozott, hajlított karú, sokgyertyás csillárok, fémből öntött vagy fából készült változatban is. A 18. századtól készültek kristálycsillárok, először hegyikristály felhasználásával. Az üveggyártás fejlődése lehetővé tette a kristály olcsóbb előállítását, így szélesebb körben elterjedtek a kristályfüggesztékekkel díszített világítótestek.

A kastélyban számos csillártípussal találkozhatunk. Fából készült a sárga szalonban lévő, feltehetően legrégebbi darab. A hársfából faragott és teljes felületén aranyozott csillár hármasával csoportosított karjai egy gyűrűből indulnak, amelyet nyolc kar köt össze a csillár középrészével.



1. kép


Ugyancsak faragott és aranyozott fa az anyaga a nagykönyvtár csillárjának, plasztikus stukkódíszekkel kiegészítve, pl. oroszlánfejekkel. Az empire stílusú, küllős kerék alakú csillár csiszolt üveg füzérekből képezett hálóval és kosárral készült. Az archív fotók tanúsága szerint egykor a nagyebédlőt – a mai tükörtermet – díszítette.


 


2. kép 


Eredeti helyükön függnek ma is a Tasziló-szoba és a vörös szalon flamand típusú bronzcsillárjai. Ez a csillárfajta a 15. században alakult ki Németalföldön. A sárgarézből vagy ezüstből készült világítótestek jellemzője a középső tartószár, amely egy vagy több gömbből áll, ezekből ágaznak ki a karok. A vörös szalon két 19. századi csillárja 24 karos. A karok két sorban helyezkednek el. A szár baluszter alakú, az alján nagy gömbbel.


 


3. kép 


A fém és az üveg kombinációját felvonultató Mária Terézia típusú csillárok fémvázát kristályüveglapokkal veszik körbe, amelyeket üveg rozettákkal rögzítenek. Számtalan kristályfüggő szórja szét a csillár fényét. A királynőről nevezték el ezt az állítólag általa kedvelt típust.


 


4. kép 


Ugyancsak eredeti helyén látható a tölgyfalépcsőház aranyozott bronz mennyezeti lámpája, egy ún. laterna, azaz üvegezett ajtajú lámpás. Készítője a bronz lámpatestek gyártójaként Európa-szerte híres párizsi Gagneau cég. A kastély tölgyfaburkolatú lépcsőházának 1880-as évekbeli átalakítása idején készíthette a cég a hatalmas függőlámpát.


 


5. kép 


Világítótestek természetesen nemcsak a mennyezeten, hanem a falon is elhelyezhetők. A 17. századtól készítettek először ezüst vagy sárgaréz, gyertyás falikarokat. A 18. században már porcelánt és aranyozott bronzot is felhasználtak alapanyagként. A falikarok sorát általában folyosók megvilágítására alkalmazták, vagy párban fordultak elő, például egy tükör két oldalán. A helyiségben lévő csillárokkal mindenképpen összhangban kellett lenniük.


 


6. kép



7. kép 


A harmadik lámpafajta, amellyel a kastély kiállításán találkozhatunk, az asztali lámpa. Ez a típus az ókori görög terrakottalámpától indulva hosszú fejlődési folyamaton ment át mind formai tekintetben, mind az „üzemanyagát” illetően. A talán túlzottan műszaki irányba elvivő történet felvázolása helyett nézzünk meg inkább két konkrét példát a kiállításról.

A 19. század végén Párizsban, Ferdinand Barbedienne bronzöntő műhelyében készült asztali lámpa az aranyozott bronz gyertyatartók formáját idézi, miközben a gyertyatartó törzsére ültetett lámpafoglalattal rendelkezik, rajta pedig selyem lámpaernyővel.


 


8. kép 


A másik asztali lámpa is aranyozott bronz gyertyatartó formájú, azonban ez kétkaros, így két üveg gyertyatesttel és két papírernyővel látták el. A lámpa feltehetően az Edward F. Caldwell & Co. cég gyártmánya. A New Yorkban működő, a 19. század végén alapított vállalat élen járt az elektromos világítótestek tervezésében és gyártásában. Termékeik ma is számos középületben megtalálhatók, többek között a Fehér Házban is.


 


9. kép 



Helikon Kastélymúzeum - Kezdőoldal English Deutsch