Információk - Hírek

A hónap könyve


2018. április 01. 00:00

Április


WERBŐCZY (VERBŐCZY, VERBŐCZI) István (1458 k. – 1541) (jogtudós, királyi ítélőmester):


[A nemes Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve]


Tripartitum opus iuris consuetudinarij inclyti regni Hungariae / Stephanum de Werbewcz … [Wien] Viennae Austriae : [Johannes Singrenius], 1517. [284] p. ; 25 cm


A címoldalon és a könyvben sok helyen kézírásos bejegyzésekkel.


Lelőhely: HK RMK 35


 


2018-ban a családjával Keszthelyen megtelepedő, kastélyt építtető Festetics Kristóf halálának 250. évfordulójára emlékezünk.


Kedves Olvasóink ahogy már megszokhatták, az emlékezés apropóján hónapról hónapra könyvtárunk olyan becses darabjait szeretnénk a nagyközönség elé tárni, amelyek valamilyen megfontolásból kapcsolatban álltak a művelt főúrral.


  


Werbőczy képe a Corpus Juris Hungarici c. könyvből


Miután Sopronban befejezte középiskolai tanulmányait, Festetics Kristóf a felső ún. filozófiai osztályokat a felvidéki Nagyszombatban (ma Trnava) végezte.


Apja kívánalma, sőt elvárása volt fiával szemben az is, hogy a jogtudomány rejtelmeiben is kellőképpen elmélyedjen. Az ifjú úr sem volt közömbös a jogi „articulusok” (törvénycikkek) iránt.


1720-21-ben a kor egyik leghíresebb jogászától, felsőbüki Nagy Istvántól – aki egyébként nádori ítélőmester is volt – tanulta meg a jogtudomány titkait. Kortársai elmondása szerint legelőször a „pörös dolgok folytatásában mutatott ügyességével” tűnt ki.


Bizton állíthatjuk, hogy az elmúlt fél évezredben Magyarországon a Biblia, vagyis a könyvek könyve után a legtöbbször emlegetett becses mű a Hármaskönyv volt.


1514. október 18-án a rákosi országgyűlésen mutatta be Werbőczy István az általa összeállított, a magyar nemesi jogot összefoglaló könyvet, amely 1848-ig a köznemesség „bibliája” volt.


  


Az Ugocsa megyei Verbőc faluban, szegény köznemesi családban született. Korának legműveltebb, legkiválóbb jogtudósa volt. Négy királyt – Mátyást, II. Ulászlót, II. Lajost, Szapolyai (Zápolya) Jánost – szolgálva a 16. század elején a köznemesi politika egyik vezéralakjaként küzdött a köznemesség jogainak érvényesítéséért és a nemzeti királyság eszményének megvalósításáért.


Tíz évnyi munkával összeállított szokásjogi gyűjteményét II. Ulászló tíz jogtudós által átvizsgáltatta. Miután semmi kifogásolnivalót nem találtak, törvénybe foglalták. Ez az ún. 1514. évi LXIII. törvénycikk, amelyet a király is megerősített. És most jön történelmünk sokadik csavara: a Dózsa György-féle parasztfelkelés kirobbanása miatt a törvényre nem került hitelesítő pecsét, így nem is hirdették ki, ezért pedig nem emelkedhetett törvényerőre.


  


A Tripartitumot II. Ulászló halála után (1516) Werbőczy 1517-ben saját költségén kinyomtattatta és eljuttatta a vármegyékhez. Érdekesség, hogy más jogszabálygyűjtemény nem volt sehol az országban, így a pecsét hiánya ellenére is alkalmazni kezdték a bíróságokon. Ebből következően mint szokásjoggyűjtemény élt tovább. Ahogy már említettük, 1848-ig volt használatban, sőt, egyes rendelkezései a II. világháború végéig érvényben voltak.


Hóman Bálintot az 20. század első dekádjának egyik legjelentősebb történészét idézve: „A politikai nemzetet összetartotta, ez a Hármaskönyv nagy érdeme”.


  


A mű előszóra (Prologus) és három részre (Partes) tagolódik. A részek címekre (Tituli) vannak felosztva.


Miért is nevezzük Hármaskönyvnek? A válasz egyszerű, három kötetből áll:


1. rész: Nemesi magánjog


2. rész: Nemesi perjog


3. rész: Városi és jobbágyi jog, valamint az 1514-es paraszttörvények.


Idézzük fel a Hármaskönyv záró mondatait. Ezzel azt szeretnénk érzékeltetni, hogy Werbőczy István milyen alázattal készítette el jogtörténetünk egyik legfontosabb dokumentumát.


Óhajtom pedig, hogy az, ki ezt a fáradságos munkát kezébe veszi, igazságos birám legyen és jól ítéljen felőlem. Mert jóllehet, az egybeszerzésre és megmagyarázásra, a mennyire csekély erőmmel tehetném, a legnagyobb buzgóságot fordítottam: mindazáltal mivel bevallom, hogy tudományom igen csekély s előadásom nem ékesen szóló; ennél fogva, ha valaki írásomban akár helyreigazítja a tévedéseket, akár kipótolja a hiányokat, távol áll tőlem, hogy azért megharagudjam vagy nehezteljek, sőt inkább annak ezért a legnagyobb köszönettel is adózom.


Mert gyakran tévedni és csatlakozni emberi dolog; és kevésbé csodálatra méltó valamit elfelejteni, mint észben tartani.


Éljetek boldogul!”


  


Latin nyelven, Bécsben, még két kiadása jelent meg: 1545-ben és 1561-ben. E két kiadás egy-egy darabját is őrzi könyvtárunk. Első magyar fordítása pedig 1565-ben készült el, Debrecenben nyomtatták.


A most bemutatott első kiadás „idős kora” ellenére viszonylag jó állapotú. Az aranyozott gerincű, barokk bőr kötésű könyvön jól látszik, hogy használták, olvasták. Néhol kézírásos bejegyzéseket is fel lehet fedezni. Lehetséges, de biztosra nem vehető, hogy az első keszthelyi Festetics is forgatta e kötetet.




Helikon Kastélymúzeum - Kezdőoldal English Deutsch