Információk - Hírek

A hónap könyve


2021. január 06. 00:00

Január




Emlékezzünk régiekről!


„Festetics László-emlékév 2021” címmel idén a keszthelyi, nyolcgenerációs Festetics család – a nagyközönség számára – talán kevésbé ismert tagja halálának 175. évfordulójára emlékezünk. Könyvtárunk felbecsülhetetlen értékű állományában az isteni gondviselésnek köszönhetően az évszázadok folyamán szerencsésen megmaradtak olyan könyvtári dokumentumok: könyvek, aprónyomtatványok, levelek etc., amelyek László gróf életének néhány fontos eseményéhez kapcsolódnak.


 


Szabó Dezső (1882–1966) történész, egyetemi tanár, herceg Festetics II. Tasziló (1850–1933) felkérésére írta meg a Festetics-család keszthelyi ágának történetét. Azóta is ez az egyetlen monográfia, ami a családról íródott.

Tudjuk, hogy a család eredetének felkutatása először László édesapjának, gróf Festetics I. Györgynek (1755–1819) a fejében fogalmazódott meg.



Később fia, László (1785–1846) is érdeklődést mutatott családja eredete iránt. „Az 1830-as évek derekán levéltárnokával folytatott levelezésében családjára vonatkozó pecséteket és leszármazási táblákat kért… ” A levéltáros kutatásai során megállapította, hogy a Szarajevótól nem messze található kressovói kolostorban lévő régi kéziratok kétség kívül igazolják a Festeticsek bosnyák eredetét és leszármazását. E felvetést felhasználva 1834-1836 között írta meg báró Maretich Ernő ezredes a Festetics-család történetét. Művének címe: Geschichte der gotho-slavischen Toparchen-Familie Brust-Verst. A családtörténet legérdekesebb megállapítása, hogy „a Festeticsek Nagy Sándor Hephaistion nevű vezérétől származnak, rokonai a nyugati gót királyoknak, az albán fejedelmeknek és Boszniából költözködtek Magyarországra.”

László gróf rossz helyen kereste őseit. A helyes nyom Szabó Dezső és korábban még Döbrentei Gábor kutakodásai nyomán is a horvátországi Turpolya avagy Turopolje (Túrmező, ma már Zágráb területén).



A míves díszkiadásban az egyetlen, máig ismert életrajz Festetics László grófról megközelítőleg 30 oldal terjedelmű. Életének fontosabb mozzanatai: tanulmányok, családi élet, politikai és gazdasági tevékenységek, kapcsolatok ismerhetőek meg alapos levéltári kutatások alapján.

Idézve Szabó Dezsőt: „… oly sok és oly kiváló egyéniség után oly utód … következett, akiben elődeinek igen sok jó tulajdonságát megtaláljuk, de akiben ezek a jelességek nem olvadtak össze oly harmonikus egésszé, hogy előzőihez mindenben hasonló lett volna. … Ő az első a Festeticsek sorában, aki tudatosan keresi az összeköttetést azokkal a külföldiekkel, akik származásuk, vagy tudományuk következtében híresekké váltak. Háza találkozóhelye volt a külföldi előkelőségeknek, akik közül sokan először őt keresték fel s azután indultak meg hazánk földjének, vagy intézményeinek tanulmányozására.”



Az imént olvasottak alapján mi is megbizonyosodhattunk arról, hogy életműve nem bírt akkora jelentőséggel, mint édesapjáé, de azt bizton állíthatjuk, hogy hazafiként, szerető férjként és példás családapaként írta be nevét a keszthelyi Festetics család több mint kétszáz éves történetébe.

 



Helikon Kastélymúzeum - Kezdőoldal English Deutsch