Információk - Hírek

Festetics I. György-év – a művészetek tükrében


2019. november 05. 00:00

Festetics I. György-év

– a művészetek tükrében


„Zöld Sással s ne felejtsel festett megaranyozott Portzellán"


A 2019-es évben gróf Festetics I. György személyét állítjuk középpontba, aki 200 évvel ezelőtt, 1819. április 2-án halt meg. A Festetics család legkiemelkedőbb tagjára, a kultúra bőkezű mecénására emlékezve minden hónapban felidézzük a kastély műalkotásain keresztül I. György korát.


Miután az előző hónapokban megismerkedtünk Festetics I. György egykori bútoraival, most egy másik tárgytípust vizsgálunk meg: e hónapban a gróf porcelántárgyaival foglalkozunk. Ahogy a bútorok, úgy a porcelánok esetében is sajnos csak néhány olyan tárgy maradt fenn, amelyek biztosan Festetics I. György birtokában voltak, és megtalálható néhány további, amelyek egy ugyanolyan készlethez tartozhattak, mint amilyen a grófé is volt. Ezek nagy része ma a fehér szalonban, a valamikori női nagyszalonban látható. Többségük a Helikon Kastély gyűjteményéhez tartozik, két darab azonban a Balatoni Múzeum kölcsöneként szerepelhet a kastély kiállításán.


 


1. kép: Hűtőedény és kisebb porcelánedények 


A szóban forgó porcelántárgyak „asztaliedények”, azaz étkészlet részei. Díszítésük azonos: fehér alapon fűminta apró virágokkal. A szegélydísz aranyozott. A kiállításon látható darabok között megtalálható három hűtőedény, egy kisebb fedeles edény, egy tálka és egy csészealj. A három hűtőedény közül az egyik fedeles. Talpukon kékkel festett bécsi jegy található: pajzs és 1811-es évszám. A többi tárgy alján 1806-os, 1812-es és egy nem kivehető évszám. (Raktárban őriz a Helikon Kastély ugyanebből a készletből egy hűtőedény-fedelet és egy talapzatot 1810-es jelzéssel.)


 


2. kép: Az egyik hűtőedény részlete 


A hűtőedények és tartozékaik minden bizonnyal annak a készletnek voltak részei, amelyet az 1818-as „asztaliedény” leltár így írt le: „Zöld Sással s ne felejtsel festett megaranyozott Portzellán". A leltár szerint a készlet 261 darabból állt. A hűtőedények „Italt hívesítő Edény” néven szerepelnek. Sajnos a készlet többi darabja már nem fellelhető, a gróf többi porcelánkészletéből pedig hírmondó sem maradt. A fenti leltár számos további típust felsorol. (A leltár kivonatát Péczely Piroska A keszthelyi Festetics-kastély és belső berendezése című könyve közli – Budapest, 1958. 72–73. o.)


„Veres Virágú Zöld Stráfokkal való Porcellain” – 436 darabból álló készlet

„Zöld aranyozott Porcellain” – 170 darabból álló készlet

„Kék Porcellain” – 421 darabból álló készlet

„Szőllő Leveles Zöld porcellain” – 436 darabból álló készlet

„Szakszoniai Portzellain aranyos Virággal” – hiányos kávés- és csokoládéskészlet

„Veres Virágú Szakszoniai Portzellain aranyos szélekkel” – feltehetően meisseni készlet, benne:

„satóbekkerlik, irósvajas tátzátskák, falevél forma cukortsésze, szeneffes korsótskák kanállal és födéllel, portzellánból kávés kanalatskák, portzallánból irósvajas kanalatska”

„Bétsi Portzellán Aranyos Szélekkel és zöld Fa Levelekkel” – 12 személyes uzsonnázó készlet

„Fein Szakszóniai Portzellán külömbféle Figurákkal” – hiányos kávéskészlet, feltehetően meisseni, festett figurális díszítménnyel


 


3. kép: Hűtőedények 


1818-ban tehát Festetics I. György kastélyában kilenc teljes vagy hiányos porcelánkészlet volt. Ez azt mutatja, hogy ekkor már nemcsak dísztárgy, hanem mindennapi használati tárgy volt a porcelán. (Ugyanakkor a terítés kellékeihez tartoztak a porcelánfigurák is, amelyeket az asztal közepére állítottak, és amelyekből ugyancsak számos darab megtalálható volt a gróf otthonában.)


Festetics I. György fűmintás porcelánedényei Bécsben készültek 1810 körül. A Bécsi Porcelánmanufaktúra Európa második legrégebbi keményporcelángyára volt a meisseni után. 1718-ban alapította Claudius Innocentius du Paquier. Az ekkor kapott, a porcelángyártásra vonatkozó császári privilégium huszonöt évre szólt, azonban nem járt anyagi támogatással, és a cég tönkre is ment. Ekkor, 1744-ben Mária Terézia császári tulajdonba vette. A manufaktúra 1864-ig működött.


Korszakai közül kiemelkedik az alapítóhoz köthető Du Paquier periódus (1718–1744), illetve a gyár vezetését 1784-ben átvevő Conrad von Sorgenthal nevéhez kapcsolódó fénykor (1805-ig), amelyet a klasszicizmus fémjelez. Sorgenthal irányítása alatt gazdag aranyozás, élénk színek és részletező festésmód jellemezte a porcelántárgyakat. Festetics I. György fűmintás készlete – bár már a fénykor utánra tehető – ezt a klasszicizáló stílust követi.


 


4. kép: Csésze aljjal (trembleuse) a Du Paquier periódusból

A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/49/Manufaktur_du_Paquier_Trembleuse_1730.jpg



5. kép: Csésze aljjal a Sorgenthal periódusból

A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/cb/Cup_and_saucer%2C_Royal_Imperial_Porcelain_Factory%2C_1_of_2%2C_Vienna%2C_early_1800s%2C_hard-paste_porcelain_-_Montreal_Museum_of_Fine_Arts_-_Montreal%2C_Canada_-_DSC09168.jpg
 


Helikon Kastélymúzeum - Kezdőoldal English Deutsch