Információk - Hírek

Titkok és érdekességek a zárt kapuk mögül


2020. március 17. 00:00

 


Könyves kaleidoszkóp 7.


Haugwitz Mária (Mia) (1900–1972)


„Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – tartja a mondás.

A Festetics család könyvtárának felbecsülhetetlen értékű állományában nagyon sok olyan dokumentum „lapul” a polcokon, fiókokban, amelyek a Festetics feleségek, édesanyák életével, tevékenységükkel kapcsolatosak: névnapi köszöntők, kedvenc könyvek, hírlapi cikkek etc.

A keszthelyi kastély utolsó lakóját, hercegasszonyát a „jószív hercegnője” jelzővel illik emlegetni. Emléke még mindig elevenen él az idősebb keszthelyi korosztály körében.

Morva származású grófi családból származott, 1900-ban Ossowában látta meg a napvilágot. Gyermek- és ifjú éveiről keveset tudunk.

Herceg Festetics III. Tasziló 1933-ba bekövetkezett halála után a kastély ura, fia herceg Festetics III. György (1882–1941) nehezen adta „nősülésre a fejét”. Nemcsak a családtagok, hanem a keszthelyi polgárok is árgus szemekkel figyelték a bejelentést a herceg nászáról.

A Keszthelyi Hírlap 1938. február 20-i számában ezt olvashatjuk:

„Keszthely város közönsége, amely mindig nagy ragaszkodással viseltetett a hercegi hitbizomány jelenlegi nobilis urával szemben, bizonyára élénk rokonszenvvel és nagy örömmel fogja fogadni azon hirt, hogy FESTETICS GYÖRGY herceg Őfőméltósága eljegyezte HAUGWITZ MÁRIA grófnőt, a főuri társaság egy igen kedvelt tagját.”



Néhány nap múlva, 1938. február 26-án délelőtt 11 órakor Bécsben dr. Innitzer bíboros, bécsi hercegérsek házi kápolnájában megeskette a jegyespárt. A herceg tanúi herceg Fürstenberg Károly és báró Gautsch Oszkár voltak. A grófi menyasszonyt pedig két fiútestvére kísérte az oltár elé. Nem sokkal később az újdonsült házaspár kocsiba ült, és a keszthelyi palotába indult.

A házaspár boldogságban, békében élte mindennapjait; a hőn áhított gyermekáldásra egy kicsit várni kellett, egészen 1940. november közepéig. November 18-án a hercegasszony egészséges fiúgyermeknek adott életet, aki a keresztségben a György Pál Tasziló nevet kapta. Hatalmas boldogságukban Keszthely város lakosság is nagy örömmel osztozott.

„Keszthely társadalma hétfő reggel óta ragyogó arccal és sugárzó tekintettel néz a hercegi palota felé, melynek tornyában mintha még a zászló is vigabban lobogna az őszi szélben. A ragyogó arcok sugárzó tekintetével a hercegi palotába szállnak a keszthelyi társadalom legjobb kivánságai is. A szegények, a támogatásra szorulók imái külön is felkeresik a szobát, melyben jóságos pártfogójuk a boldog anyaság első idejét éli. Mindannyiuknak, szegénynek és gazdagnak egyöntetü a kivánsága: tartsa meg az Isten legjobb egészségben az ujszklöttet hercegi szüleivel együtt az Ő és mindnyájunk örömére!” (Keszthelyi Hírlap, 1940. november 23.)





Sajnos a boldogság nem tartott sokáig. 1941. augusztus 4-én szívroham következtében III. György elhunyt. A kis herceg 8 hónaposan árvaságra jutott. Közben már érezni lehetett a háború borzalmas hatásait is. A hercegasszony felmérve a helyzetet, józanul, higgadtan próbálta kisfia mindennapjait felhőtlenné tenni a nehéz körülmények között is.

Tar Ferenc történsz az 1980-as évek elején interjúkat készített az akkor még élő Festetics alkalmazottakkal. Ezek az interjúk szolgálnak mind a mai napig forrásként, hogy milyen volt az élet a kastély falain belül.

Bődör Ilona egykori szobalány történetei (részletek):

„… Egy nagyon modern és másképpen gondolkodó hölgy volt. De természetesen az udvari szabályok ellen ő sem tehetett.

Tulajdonképpen azt az életet ő sem kívánta, azt a nagy kiszolgálást, de ez így volt mindig. Ezeket a dolgokat az udvarmesternő diktálta. Például, mikor már rosszabb volt a helyzet, és szappant főztek, itt mosáshoz már a háborús idők alatt nem lehetett korlátlanul kapni, a padlásra vitték fel szárítani, amikor már megkötött, madzaggal szétvagdosták. Egy alkalommal a hercegné felment a padlásra megnézni, hogy mennyi lett. Hát a kulcsárné, Thieryné (Zubrits Anna), hát az ki volt kelve magából. Ilyet, hogy a hercegné felment a padlásra?”

„A kis herceget rendkívül józanul, a mai életre nevelte édesanyja. […] A hercegasszony nem engedte a kisfiát kis hercegnek szólítani. Azt mondta, hogy éppen olyan kisfiú, mint a többi, György a neve.”

„Szép idők lettek volna azok, ha a háború nem jön. Ez 1944 ősszel volt, közvetlenül a szarvasbőgési idény előtt. Akkor egyszer csak felvetődött az, hogy elmegy a herceg asszony, és avval búcsúzott el, hogy a szarvasbőgésre visszajön, de hát ő maga nagyon is jól tudta azt, hogy erre nem kerül sor, mert hát jobban volt informálódva a hadiállapotokról, mint általában a lakosság.

Akkor elment […], az értékeit nem tudta magával vinni, csak kevés értékkel ment el.”

Az emigrációban az első éveket Svájcban töltötték, majd végső lakhelyük Bécs lett. 1972-ben itt hunyt el, de végakaratának megfelelően fia 1990. októberében hamvait hazahozta, férje valamint anyósa és apósa mellé temették.





Herceg Festetics IV. György visszaemlékezése - 1990. október 13. (Keszthely és Vidéke)

„Mindössze négyéves voltam, amikor elhagytuk Magyarországot, így kevés Keszthelyhez kötődő emlékkép élhet bennem. Leginkább egy vadászat élménye maradt meg, melyen édesanyám egy szarvast lőtt…

Hogy magyarnak érzem és vallom magam, az édesanyám érdeme. Amellett, hogy ő maga is okított a magyar nyelvre, 1948-ig Svájcban egy magyar gyereklány, 14 éves koromig pedig hol egy magyar diák, hol egy nyelvet és hittant tanító magyar pap élt a környezetünkben.

Édesanyám hitt a magyarországi rendszerváltásban. Mindig azt mondta, hogy a török uralom is csak 150 évig tartott, ez sem tarthat örökké. Az évek múlásával annyira reálisan látta a helyzetet, hogy abban már nem reménykedett, hogy ő még életében visszatérhet. … Gondolkodásmódja … mindvégig közép-európai maradt, tetteit a racionalizmuson túl a szíve motiválta. Reálisan gondolkodó, de mélyen érző, erős hitű asszony volt.”

 


_____


 


 


A hintókiállítás második terme

Kocsik és lovak Magyarországon




A kocsiszekér megjelenését követően a kocsizás népszerűvé vált egész Európában. Különösen így volt ez Magyarországon, ahol az előkelőségek és a köznép egyaránt nagy kedvteléssel hódolt ennek a szenvedélynek. Érdekes bizonyítéka a kocsizás terjedésének a nemesek körében II. Lajos 1523-ban kelt királyi rendelete:


„20. cikkely

Az egytelkes nemesek táborozók módjára lovasok- vagy gyalogosokként menjenek a hadjáratba.

1. § És nem kocsin (Et non in Kocsi), mint többen megszokták, hanem hogy harcolhassanak táborozók módjára, vagy lóháton vagy gyalog kötelesek kivonulni.”


A későbbiekben is megmaradt a kocsizás népszerűsége. Miként látta ezt egy hazánkat megismerő kívülálló? Edward von Egan 1893-ban Berlinben megjelent, a magyar lóról szóló könyvében így írt:


„Ami a török számára a hárem, müncheniek számára a sör, a franciák számára nemzetük dicsősége, az a magyar ember számára a ló.

A ló szeretete vele születik. Hogy ez mit jelent, annak megértéséhez elég egy napot az országban utazni. Mindenütt azt látni, hogy sokkal több úr ül a bakon mint kocsis és még a legszegényebb parasztok is legalább olyan szeretettel, mint szakértelemmel hajtják fogatukat.

A magyar gazdaságokban a kocsiló nagyon fontos szerepet töltött be, amelytől csak nagyon szorult vagy kényszer helyzetben válik meg a gazda. Itt is van hanyag ember, akinek talán egy jó marhája sem áll az istállóban, a pajta és a kamra üres, de a lószerszám még rendben van. Lehet, hogy az igásökrök már éheznek, fejük fölött a tetőn már benéz a napfény, de a hintó és a szerszám még a régi fényében csillog és a lovak jókedvükben alig fékezhetők. Ez a szenvedély a magyarnak a vérében van.”


Szenvedélyesen hajtotta fogatát úr és paraszt egyaránt. Lova és fogata büszkeségének a tárgya volt. A rossz útviszonyok között bizony ügyesen kellett hajtania annak, aki épségben akart elérni a célállomáshoz. Podmaniczky Frigyes emlékirataiban így ír erről:


„Az adott viszonyok között a saját lovainkon való utazás természetszerűleg azt eredményezte, hogy a lóhajtás mestersége valóságos mesterséggé fejlődött ki, melyet lelkiismeretesen gyakorolni kellett annak, aki nem akarta magát kitenni azon kellemetlen esélynek, hogy pár mérföldnyi ész nélküli hajtás után az országúton haljon meg, vagy gyalogsportot űzzön a legközelebbi faluig.”


A hintókiállítás második termében ezekkel a tradicionális magyar kocsitípusokkal ismerkedhetünk meg, amelyek több évszázadon keresztül szolgálták hazánkban az emberek mindennapi életét.


 


1. kép 


A kocsizás, ahogy azt az előzőekből megtudhattuk, a nemesség, a polgárság, valamint a parasztság körében fontos szerepet töltött be. Maga a jármű kialakításának, típusának kiválasztásában meghatározó volt a használati cél, de ugyanakkor mutatta a tulajdonos társadalmi rangját, és anyagi helyzetét.


A teremben kiállított darabok között először egy rugós kocsiszekérrel találkozhatunk, amely Dél-Zalából származik, és a középparasztság körében volt használatban.


 


2. kép 


Vegyes használatú jármű volt, de finom kidolgozottságából eredően inkább a személyszállítás céljait szolgálta. A kényelmi funkciók is előtérbe kerültek. A laprugó ilyen irányú felhasználásának egy érdekes módjával találkozhatunk ennél a darabnál, ugyanis itt a hajtóülés alá szerelték közvetlenül a rugóköteget a rázkódás tompítása céljából.


A következő darab szintén a paraszti gazdaságokban volt használatos. Ezt a maga nemében elegáns és finoman kidolgozott ún. dorozsmai kocsit már csak a jómódú gazdák engedhették meg maguknak.



3. kép


Ez a kocsi, amely még a szekér fő szerkezeti elemeit hordozza magán, már kimondottan személyszállításra szolgált, de csak jeles napokon. Az utazás kényelmét biztosítandó itt már négy darab elliptikus rugópár került a tengelyek és a kocsiszekrény közé. Ez a kocsitípus még napjainkban is meghatározó a népies fogatok területén.


Az eddig bemutatott kocsikat népies kocsiknak nevezhetjük, de ezekből és a ma már fel nem lelhető típusokból fejlődtek ki a magyar könnyű urasági kocsik, amelyekkel az elkövetkezőkben találkozhatunk. Ilyen az elsők közt látható pálcás gavallér kocsi.


 


4. kép 


Ez a típus napjainkban is közkedvelt fogathajtóink körében, mivel elegáns, könnyed és a mai szemnek is modern megjelenésű formák a jellemzői. Elnevezése az ülések háttámláinak díszesen faragott pálcáinak funkcionális kialakításának köszönhető.


A gavallér elnevezés abból adódik, hogy ezt és az ehhez hasonló típusokat az ifjú nemes urak előszeretettel saját maguk hajtották. Ennek megfelelően az első ülést, a bakot kényelmes formájúra alakították ki.


Pettkó-Szandtner Tibor szavait idézve: „Az egész világon elterjedt kocsi magyar eredetű, tehát, másrészt a világ kevés nemzete dicsekedhetik a mienkéhez hasonló elismert, tiszta s világhírű befogási és hajtási móddal, stílussal; kötelességünk ezért annak ősi tisztaságát számon tartani s azt minden idegen befolyástól, minden körülmények között is megóvni.

Szomorodott szívvel kell megállapítanunk, hogy stílusos magyar kocsiink egyre fogynak, azok elnevezését össze-vissza keverik. Újabban pl. minden könnyebb négykerekű kocsit »Eszterházy«-kocsinak nevezik nemcsak a laikusok, de a fogatot tartó urak, sőt kocsigyárosaink nagy része is.”


Ez, a legszakavatottabb szakember szerinti, 1931-ben tett megállapítás érdekes módon napjainkban is helytálló, ezért fontos, hogy kiállításunk ezen része eredeti darabokon keresztül be tudja mutatni a jellemző magyar típusokat és az azok közötti különbséget, amely az elnevezésükből is ered.


Ezeknek a kocsitípusoknak az érdekessége, hogy egy-egy nemesi család nevét viselik. Az első darabokat a családok egy-egy neves képviselőjének egyéni igényei és elképzelései szerint alakították ki, amelyek a későbbiekben nagy népszerűségre tettek szert, így egyre több jelent meg belőlük az utakon. Ennek alapján először a stílszerű eredeti magyar kocsit, a gróf Károlyi László-féle Károlyi kocsit tekinthetjük meg.


 


5. kép 


Könnyű felépítése mellett jellemző rá a derékszögű formában kialakított fellépő nyílás a hátsó üléshez.


 


6. kép 


Szín tekintetében a fekete használata volt a jellemző. Összességében egy arányaiban harmonizáló, dekoratív vésett táblás oldalainak köszönhetően visszafogottan elegáns, könnyed darabbal állunk szemben. Praktikus részét képezi a hátsó saroglya, amely csomagok, elejtett vadak szállítására volt alkalmas.


A következő darab a gróf Cziráky János által áttervezett Esterházy-kocsi, amelynél annak jellegzetes szögletes formáit ívelt vonalakkal cserélte fel, és a könnyebb beszállás miatt ívesre vágatta ki az oldalát.


   


7-8. kép 


Napjaink fogathajtói között is nagyon népszerű ez a típus, mivel könnyed eleganciája mellett felépítéséből adódóan erőt és stabilitást sugároz.


Magyar kocsijaink további fejlődésével a rugós homokfutók kerültek előtérbe. Ezek közül az Esterházy- vagy cseklészi-kocsi egyike a legelőkelőbb s legstílusosabb kocsiinknak.


 


9. kép 


1872-ben a cseklészi hitbizomány ura, gróf Esterházy Antal Armbruster Antal császári és királyi kocsigyárost Bécsből Cseklészre hívatta, és ősi típusú kocsiját átépíttette vele új, modern alváz alkalmazásával. Ez az Esterházy-kocsi olykor bőrfedéllel is készült, amely az első vagy a hátsó ülés fölé is szerelhető.


 


10. kép 


A hátsó fellépőnél a beszállást a típusra jellemző szögben kialakított ajtónyílás és kis ajtó könnyítette meg.


 


11. kép 


Ez a kocsitípus a későbbiekben felépítésének köszönhetően városi és falusi környezetben, valamint terepen is egyaránt az elvárásoknak megfelelően helytállt, így a kis- és a középnemesség körében nagy népszerűségnek örvendett. Még az 1960-70-es években is sok mezőgazdasági üzemben használták a vezető beosztású személyek közlekedési eszközeként. Napjainkban a fogathajtó versenyeken és a szabadidős fogathajtók körében találkozhatunk ezzel a típussal.

Mindenképp meg kell jegyezni, hogy a napjainkban használt, az előzőekben megismert ma készített darabok, lényegében mind az eredeti tervek alapján kerülnek megépítésre és így is megfelelnek a mai elvárásoknak, ékesen bizonyítva, hogy a régi mesterek milyen kiforrott darabokat készítettek annak idején.


_____


 


Könyves kaleidoszkóp 6.


Sorozatunk legújabb részében a Helikon Könyvtár Festetics II. Taszilóhoz köthető dokumentumaiból válogatunk. Elsőként az egyik kitüntetéséhez, az Aranygyapjas Rendhez kapcsolódó műveket és magát a rendet ismerhetjük meg, ezt követően pedig a kottagyűjtemény neki ajánlott darabjait mutatjuk be.


* * *


Herceg Festetics II. Tasziló (1850–1933), korának egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb főura számos ranggal, címmel rendelkezett. Köztudott, hogy a hercegi címet nem mástól, mint Ferenc József osztrák császártól és magyar királytól kapta meg 1911 nyarán.

Az érdekesebb rangok közül említést érdemel az „Aranygyapjas Rend” kitüntetés, amellyel az egyetemes és a magyar történelem jó pár neves személyisége rendelkezett az évszázadok folyamán. Az egyik legrégebbi és legnagyobb tekintélyű lovagrend.

A sorból természetesen nem maradhatott ki II. Tasziló sem, aki 1896. február 8-án kapta meg ezt a lovagi címet. Sőt! Családjában nem ő volt az első, nagybátyja, gróf Festetics I. Tasziló (1813–1883) is birtokosa volt e címnek, ő 1869. augusztus 15-én lett lovag.

A lovagrend története a 15. század első felére nyúlik vissza. Jó Fülöp burgundiai herceg alapította 1430. január 10-én a flandriai Brugge-ben (Brüzsben) harmadik feleségével, Izabella portugál hercegnővel kötött házassága alkalmából. Célja volt, hogy öregbítse a burgundiai uralkodóház hírnevét, tisztelegjen a Megváltó, Szűz Mária és Szent András előtt, növelje a keresztény hit és a katolikus egyház védelmét, valamint az erény és az erkölcsök színvonalát. Elsőként a burgundi hercegek, majd a Habsburgok spanyol ágának, végül pedig a Habsburgok osztrák ágának lett a legfontosabb rendjele.



A rend ékessége az a jelvény, amely arany kosbőr, mely kék zománcos, lángokat szóró tűzkövön függ. Szintén kék zománcos alapon olvasható a rend jelmondata: „Pretium laborum non vile – A munka becse nem csekély”. Egyes források szerint a kosbőr vagy kosirha arra utal, amikor Ábrahám fel akarta áldozni a fiát, Izsákot Istennek. A rend tagjai bíborszínű, fehér selyemmel bélelt gyapjúköpenyt is viseltek, egy hozzáillő bíborvörös, arannyal hímzett bársony fejfedővel.

Ahogy forgott előre a történelem kereke, a rend „életében” is változások következtek be. Így lett, ahogy már említettük, a Habsburgok osztrák ágának legfontosabb rendjele, ami azt is jelentette, hogy a tagok kiváltságává vált, hogy kastélyaikban mondathattak szentmisét.



Napjainkban már több ezer tagot számlál a rend, minden évben Szent András napján (november 30.) Bécsben avatnak új belépőket.

A keszthelyi Festetics család tagjai mellett még 81 kiváló magyart találhatunk az Aranygyapjas rendjelet viselők sorában. A teljesség igénye nélkül: II. Lajos magyar király (1515), II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem (1708), gróf Zrínyi Miklós (1664), a „szegények orvosa” Boldog Batthyány-Strattmann László etc.

Említsünk meg a „mai aranygyapjasok” közül is néhány ismert személyt: János Károly spanyol király, a rend nagymestere, Akihito japán császár, Beatrix holland királynő, vagy éppenséggel II. Erzsébet angol királynő.



A keszthelyi Helikon Könyvárban fellapozható és olvasható néhány olyan dokumentum, amely e rend történetével is foglalkozik, illetve olyan album is, amelyben a rendi kitüntetést birtokló főurak neve olvasható (köztük a már említett I. és II. Taszilóé). A piros műbőr kötésben még egy 1905-ben kézzel írott francia nyelvű üdvözlő bejegyzés is található II. Tasziló rendi tagságával kapcsolatosan.




* * *


A Festetics könyvtár kottagyűjteménye több, mint 4500 művet tartalmaz. A változatos, sokrétű anyagot tartalmazó gyűjtemény bizonyítja, hogy a család szerette a zenét. Gyűjtötték, vásárolták a kottákat, sőt zenét is szereztek. A Festetics gyerekek tananyagát a zenei tanulmányok is színesítették.



Ahogy a könyvekben találunk szerzői ajánlásokat, zeneműveket is ajánlottak, írtak a családtagok részére. Két nagyon szép, díszes borítójú, Festetics II. Taszilónak ajánlott zongoradarabot őriz a kottatár. Az egyiket, Festetics Négyes címmel Eckhardt Antal (1863–1932), a keszthelyi premontrei gimnázium ének- és zenetanítója szerezte, a másikat Bizi Lajos, a keszthelyi első zenekar kisbőgőse.



A visszaemlékezések szerint Tasziló herceg, mint annyian mágnástársai közül, leginkább a cigányzenét kedvelte. Gyakran kocsiztatta át a kastélyba a Hévízen muzsikáló legjobb bandát. A verbunkos zenét képviselő kiváló hegedűvirtuózok – Lavotta János, Bihari János és Csermák Antal – számos műve is megtalálható a gyűjteményben.


_____


 


Mary Victoria Hamilton


„Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” - tartja a mondás.

A Festetics család könyvtárában nagyon sok olyan dokumentum „lapul” a polcokon, fiókokban, amelyek a Festetics feleségek, édesanyák életével, tevékenységükkel kapcsolatosak: névnapi köszöntők, kedvenc könyvek, hírlapi cikkek etc.

Ezek segítségével mutatjuk be a Festeticsek asszonyait.


Lady Mary Victoria (1850–1933) egy híres skót hercegi család, a Hamilton család leszármazottja. Hárman voltak testvérek: két bátyja után ő volt a legkisebb.


 


1. kép 


Édesanyja Bádeni Mária, anyai nagyanyja pedig Stephanie de Beauharnais grófnő volt, Bonaparte Napóleon francia császár fogadott leánya.

Stephanie-t édesanyja korai halála miatt nagybátyja, Alexandre de Beauharnais és felesége, Josephine Tascher de la Pagerie vette pártfogásába. Josephine, miután férjét kivégezték, 1796-ban nőül ment Bonaparte Napóleonhoz. A császár adoptálta a kis grófkisasszonyt. Külön lakosztályt tartottak fenn számára a Tuileriákban.

Mary anyai nagyanyjával kapcsolatosan néhány mondatban meg kell említeni Kaspar Hauser történetét. Egy nürnbergi lelencgyermekről van szó, aki élete nagy részét egy szobába zárva töltötte. Felmerült a gyanú, hogy ő valójában valamelyik uralkodóház gyermeke, akit politikai okokból állítottak félre. A nyomozás során arra a következtetésre jutottak, hogy Hauser rokonságban állhatott a badeni nagyhercegi családdal.

A nyomozás elmélete szerint Stephanie nagyhercegné első gyermeke volt, akit azonban kicseréltek egy beteges, haldokló csecsemővel, aki bizony néhány nap múlva el is hunyt. Mivel a hercegi pár másik fiúgyermeke is elhunyt, így csak a három leánygyermek maradt életben. Köztük Mary Hamilton édesanyja is. A badeni trónnak nem volt várományosa. Stephanie férje halála után visszavonult, de a nyomozás hírének hallatára felmerült benne a gyanú, hogy Kaspar Hauser valóban az ő gyermeke. Egy parki séta során meg is figyelhette, és állítólag férje vonásait vélte felismerni benne. Ennek ellenére nem tett további lépéseket az ügy érdekében. Később, 1833. december 14-én Hausert ismét az ansbachi parkba hívták azzal az indokkal, hogy Stefánia nagyhercegné látni kívánja őt. Merényletet követtek el ellene, amelyben életét vesztette. A háttérben valószínűség szerint Stephanie utódja, Zsófia badeni nagyhercegné állhatott. A Hauser-ügy rejtélyére máig sem tudtak fényt deríteni.

Mary Hamilton 1869. szeptember 21-én ment férjhez a „tudós hercegként” emlegetett I. Albert monacói herceghez. Egyébként oceanográfus, tengerkutató is volt. A házasság nem volt boldog, a feleség néhány hónappal az esküvő után elhagyta Monacót. Jórészt Baden-Badenben élt. Itt hozta világra Lajos nevű fiát 1870. július 12-én, aki később II. Lajos néven Monaco uralkodó hercege lett. Férje 10 éves koráig nem is látta fiát. 1880-ban érvénytelenítették a házasságukat. Érdekesség, hogy a mostani monacói régens, II. Albert (nem mellesleg a híres amerikai filmcsillag, Grace Kelly fia) üknagymamája is Mary.

A keszthelyi Festetics család ifjú grófja, Festetics II. Tasziló (1850–1933), mint az angol Jockey Club egyik magyar tagja, egy angliai útja során ismerkedett meg Maryvel. Ahogy szokták volt mondani, szerelem szövődött közöttük első pillantásra. A római szentszék által érvénytelenített házasság után 1880. június 2-án keltek egybe Budapesten a Festetics-palota kápolnájában. Az esküvőn csak a két család legszűkebb környezete vett részt. Mary édesanyjával, Mária badeni hercegnővel és kíséretével az esküvőt megelőző napon érkezett meg Budapestre. A hercegi vendégek az Európa szállóban szálltak meg, ahol 16 szobát foglaltattak le maguknak. Másnap délelőtt 11 órakor került sor a szertartásra, melyet Simor János hercegprímás végzett. A szertartást egy 24 terítékű ebéd követte. A ceremónia után az ifjú pár a család vadászkastélyába, a Somogy megyei Berzencére utazott.


 


2. kép 


A korabeli elbeszélések szerint az újdonsült feleség megszámlálhatatlanul sok értékes berendezési tárgyat, könyvtári, levéltári dokumentumot etc. hozott új házasságába és lakhelyére. Köztudott, hogy anyai nagyanyja révén a Festetics család, ha nem vér szerint is, de kapcsolatba került a „nagy” Napoleon császárral.

Mary és Tasziló házasságkötésük után, az új keszthelyi kastély elkészültéig Baden-Badenben éltek. A grófi párnak 4 gyermeke született: 3 leány és 1 fiú. Az első három gyermek még Baden-Badenben, a legkisebb, Karola már Bécsben látta meg a napvilágot. Gyulai Pál ajánlatára Reviczky Gyula hírlapíró tanította a magyar nyelv szépségeire. Gyermekeivel angolul beszélt és levelezett.


 


3. kép 


Nagyon szép, kiegyensúlyozott, 42 éven át tartó szerelmi házasság volt az övék. Gyermekeik, unokáik szeretete, megbecsülése vette körül mindkettőjüket.


 


4. kép 


A nagyon szoros házastársi köteléknek Mary betegsége, majd halála vetett véget. 1922. május 14-én hajnalban Budapesten hunyt el. A források tanulmányozása nem ad egyértelmű választ arra, hogy halálának mi lehetett az oka. Az viszont biztos volt, hogy II. Taszilót nagyon megrendítette imádott felesége elvesztése. Élete utolsó évtizedében teljes visszavonultságban élt.

A hercegasszony érckoporsóját ideiglenesen a Fő téri plébániatemplomban helyezték el, amelyet a férj, Festetics II. Tasziló által építtetett családi mauzóleum elkészülte után, 1925. november 2-án (halottak napján) hajnali 5 órakor szállítottak át a Szent Miklós temetőbe, végső nyughelyére. 10 órakor rövid beszentelési gyászszertartásra került sor, majd 11 órakor gyászmise volt a kastély családi kápolnájában, valamint a plébániatemplomban is.


_____


 


A járványok terjedésének kezelése az elmúlt századokban


Lóvontatású fertőtlenítőkocsi a 20. század elejéről


Napjaink hírforrásai az egész világon a jelenlegi járvánnyall és annak kivédésével, kezelésével foglalkoznak. Földünkön ez a probléma nem hat az újdonság erejével, az emberiségnek már több alkalommal kellett szembenéznie hasonló kihívásokkal. A fertőzések terjedésének korlátozására, megakadályozására az emberek – az ezen a területen elért fejlettségtől függően – különböző eszközöket, anyagokat, módszereket használtak.


A Helikon Kastély hintókiállításának gyűjteményében is van egy eszköz, amely napjaink járványához hasonló helyzetekben fontos feladatokat látott el.


 


1. kép 


A 2018. évben ritka és érdekes műtárggyal gyarapodott gyűjteményünk: egy lóvontatású fertőtlenítőkocsival. A kocsi korábban Budapest egyik terén volt felállítva, mostoha körülmények között, ami jelentősen károsodott állapotán is megmutatkozott.


 


2. kép 


Innen került a restaurátor-műhelyünkbe, ahol a szakértő kezeknek köszönhetően visszanyerte eredeti, újszerű állapotát. A tárgy aktualitása miatt a következőkben ezt a ritka darabot és használatát szeretnénk bemutatni.


A fertőtlenítés története


A legrégebben ismert, az emberiséget leginkább pusztító betegségek a járványok voltak. Az emberi civilizáció történetében sok súlyos járványról maradtak fenn leírások, adatok (pl. himlő, pestis, hastífusz). Az orvosok arra a megfigyelésre jutottak, hogy az epidémiák a betegek és az egészségesek közötti érintkezés következményei.


A fertőtlenítés fogalma régóta ismert: a legrégebben alkalmazott járványügyi prevenciós eljárás. Hippokratész az 5. században a járványok ellen a helyiségek és az utcák borókabogyóval történő füstölését ajánlotta. A 16. században előtérbe került az a szemlélet, hogy a fertőző betegségek terjedése fertőzött tárgyak útján is történhet. Az 1665. évi pestisjárvány idején olyan rendelkezést hoztak, hogy a fertőzött házak használati tárgyait és ingóságait, a betegek ágyneműit, öltözékét, valamint a függönyöket újbóli használatba vétel előtt tűz alkalmazásával és a fertőtlenítéshez szükséges füstölőszerek égetésével kell megfüstölni. A fertőtlenítést az egészségügyi ellenőr szerint kellett elvégezni. Egy 1835-ből fennmaradt porosz fertőtlenítési utasítás szerint a szellőztetésen kívül a száraz meleg alkalmazását, a klórgázt, a klórmeszet és a szappanlúgot is javasolták. Louis Pasteur (1822–1895) fedezte fel, hogy a levegő tele van láthatatlan, élő kórokozókkal, és hogy a mikrobákat vegyi vagy fizikai úton (pl. hővel) el lehet pusztítani. Ezt az eljárást dezinfekciónak nevezte. A 19. század második felében élő kutatók eredményei alapján került sor a fertőtlenítés tudományos alapokon történő alkalmazására. Egész sor fertőtlenítőszer, eszköz és eljárás jutott a tudomány birtokába.


Ezek közé az eszközök közé tartozik az a lóvontatású fertőtlenítőkocsi, amelynek megmentése és így az utókor számára is megismerhetővé tétele fontos feladat volt. A hasonló mobil fertőtlenítő szerkezetek ugyanis a 19. század végén és a 20. század elején a közegészségügynek és a járványügynek rendkívül hatékony eszközei voltak, így az ilyen típusú, lóvontatású mobil fertőtlenítő berendezések, kocsik is.


A lóvontatású fertőtlenítőkocsi feladata és működése


A 36 M típusú lóvontatású fertőtlenítőkocsi a funkciójának megfelelően lovak befogására volt alkalmas. A Vegyipari Gép- és Radiátorgyár készítette a 20. század elején.


 


3. kép 


Szakértői vélemény szerint nincs tudomásunk sem a hazai, sem az európai gyűjteményekben hasonló típusról. Az országban már régebb óta fertőtlenítőállomások működtek, ahol embereket, tárgyakat is fertőtlenítettek. A távoli helyekre mozgó állomásokat küldtek, amelyeknek egy késői darabja a szóban forgó kocsi. A lófogatú kocsit textíliák (ruhák, ágyneműk) fertőtlenítésére használták. Járványok esetén ilyen kocsik érkeztek a helyszínre, és a zárt kocsitérben gerjesztett magasnyomású forró gőz segítségével fertőtlenítették a szennyezett holmikat.


 


4. kép 


Katonai táborokban is sor került ezek használatára. A zöldre festett, téglatest alakú kocsiszekrénybe került a szennyezett ruha a „Fertőzött” feliratú oldalon.


   


5. kép    6. kép


A „Fertőtlenített” feliratú, hosszanti oldalon vették ki a tiszta ruhákat, ágyneműket.


A kocsiszekrény hosszanti oldalán 18-18 fehérre festett rögzítőcsavar biztosította a belső túlnyomást.


 


7. kép 


A gőznyomás egy tekerhető karral szabályozható. A kocsiszekrény hátulján egy hőmérő és nyomásmérő tájékoztatta a személyzetet a fertőtlenítés folyamatáról.


 


8. kép 


A kocsiszekrény aljában helyezték el a tűzteret.


 


9. kép 


A kémény egyértelműen a kocsi tetején üzemelt, le- és felhajtható formában.


 


10. kép 




A lóvontatású fertőtlenítőkocsi adatai


Gyártási idő: 20. század eleje

Gyártás helye: Budapest, Vegyipari Gép- és Radiátorgyár

Gyártásnál felhasznált anyagok: vas, műanyag, fa, egyéb fém

Felületkezelés: mázolt, festett

Magasság: 220 cm, szélesség: 129 cm, hosszúság: 284 cm

Szekrény magassága: 122 cm, szekrény szélessége: 121 cm, szekrény hosszúsága: 150 cm

Rúd hosszúsága: 112 cm

Háttámla szélessége: 123 cm, háttámla magassága: 46 cm, háttámla mélysége: 54 cm

Első kerék átmérője: 70 cm, hátsó kerék átmérője: 90 cm


Reméljük, hogy a mostani tudományos és technikai fejlettségnek köszönhetően gyorsabban és hatékonyabban tudunk véget vetni a jelenlegi járványhelyzetnek, mint annak idején egy ilyen szerkezettel. Addig is szigorúan tartsuk be a kért szabályokat és legyünk türelmesek!


_____


 


Könyves kaleidoszkóp  5.


Nap, mint nap halljuk, látjuk, hogy a kialakult járványügyi helyzet miatt most a legjobb, ha „Mindenki otthon marad!”

Néhány mondat és illusztráció erejéig a virtuális világ segítségével szeretnénk utazásra hívni Olvasóinkat! Ha majd vége lesz ennek az „egésznek” – ahogy mostanában emlegetjük a mindennapjainkat nagyban meghatározó, nem könnyű szituációt –, induljunk útnak, és példának okáért keressünk fel olyan helyeket, mint a most bemutatott városok.

Egy kicsit ugorjunk vissza az időben! A XVI. század második felében napvilágot láttak az első, mai értelemben vett atlaszok. 1572 és 1617 között hat kötetben, mintegy 360 oldalon több mint 500 város és vár madártávlatú képe jelent meg. Gyorsan elterjedt, világszerte hatalmas sikert aratva. A szöveget Georg Braun tudós kölni kanonok írta. Kiadótársa Frans Hogenberg festő és rézmetsző volt. Több, mint száz művész és térképész közreműködésével készítették a helyszínrajzokról a meszeteket.

A magyar városábrázolások szempontjából Georg (Joris) Hoefnagel nevét kell megemlíteni. A források egyértelműen bebizonyították, hogy végigjárta azokat a helyeket, amelyekről egységes stílusban készített színezett metszeteket. Egyébként II. Rudolf császár udvari festője is volt Prágában és Bécsben. Hoefnagel felejthetetlen életképeket csempészett nézői elé a török kori Magyarország világából. Az atlasz 6. kötetében 22 magyar város térképe szerepel, melyek közül három ismert városunk képét ajánljuk Olvasóink figyelmébe.





BUDA 1541-ben került török kézre. A helyi oszmán pasa székhelye volt. Ábrázolása a 30. térképen látható. A Duna fölött a hatalmas dombtetőn látható a vár és a királyi palota. A szemközti parton az erős erődítmény Pest, amellyel pontonhíd köti össze a várost. Számos templomot alakítottak át mecsetté, jól láthatóak a jellegzetes kupolák. Az előtérben a budai pasa látható, valamint delije (testőre), aki a fejbőrén keresztül átszúrt tollakat visel.





A hatodik kötet 34. térképe TATA, amelynek korabeli szépségéről és jelentőségéről misem tanúskodik jobban, mint az, hogy a világ legszebb és legjelentősebb várai között kaphatott helyet: „Dotis, népszerű nevén Tata, Alsó-Magyarország a hely adottsága és épített védművek által kiválóan megerősített vára”.





A 35. térkép PÁPA várának látképe. 1577 és 1592 között olasz hadmérnökök tervei alapján építették. 1594-ben a törökök elfoglalták, de három év múlva felszabadult. A kép különlegességét az előtérben levő jelenet adja: 1600-ban a várat védő vallon zsoldosok a török kezére akarták adni a várat. Elrettentésül karóba húzták őket. Ennek érzékletes ábrázolása látható a kép bal oldalán.

Kastélyunk megannyi látogatójának és persze adományaiknak köszönhetően tavaly restaurálásra került ez a felbecsülhetetlen értékű kartográfiai gyűjtemény is. Köszönet érte!


_____


 


Az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek


1957-ben, az ünnepségek 140. évfordulójának kapcsán három keszthelyi lokálpatrióta – Merényi Elemér, dr. Sági Károly és dr. Szabolcs András – kezdeményezésére újították fel a Helikoni Ünnepségeket, a város két oktatási intézménye, a Nagyváthy János Mezőgazdasági Technikum és a Vajda János Gimnázium segítségével. Az első rendezés jogát a Technikum kapta. 1958. május 30-án lobbant fel a helikoni láng.


 


1. kép 


1963-tól kétévente, a köztes években a főiskolai, egyetemi Helikonok kerültek megszervezésre.

Az 1965-ös ünnepség kiemelkedő eseménye volt, hogy Kodály Zoltán elfogadta a Helikon Éneklő Ifjúság fővédnökségét. Hozzájárult, hogy Mohács c. kórusművének ősbemutatója a Helikoni Ünnepség keretében legyen. A helikoni seregszemlét szintén Kodály-alkotással zárták, a Magyarokhoz című Berzsenyi-versre íródott kórusművel. Bárdos Lajos vezényelt, Kodály Zoltán és felesége a kórussal együtt énekelte: „Forr a világ bús tengere, ó, magyar!” Azóta már hagyomány lett, hogy a résztvevők ezen mű közös éneklésével köszönnek el egymástól.


 


2. kép: A kastélyparkban az 1000 tagú egyesített énekkar Bárdos Lajos és Zámbó István karnagy vezényletével énekli a Berzsenyi–Kodály: Magyarokhoz és a Kövesdi–Kocsár: Tavaszi dal c. műveket



3. kép: Kodály Zoltán és felesége, Péczely Sarolta az ősbemutatón 


Az 1971-ben megrendezett ünnepségek „helikoni szignálja” a „Széles a Balaton vize, keskeny a híd rajta…” kezdetű népdal lett. Ez csak tévedésen alapulhatott, valószínűleg a szöveg miatt. A népdal hazája nem a Balaton vidéke, hanem a Heves megyei Balaton község. A dalt Tolnay Klári énekelte a Palócvirág c. játékfilmben 1943-ban.



1989-ig tizenkilencszer került megrendezésre a Helikoni Ünnep.


 


4. kép 


A rendszerváltás után Keszthely Város Önkormányzata és a Goldmark Károly Művelődési Központ – alapítványi formában – 1992-ben újította fel az ünnepségeket, amelyekre kétévente kerül sor. Meghívást kapott dr. Festetics György, az alapító gróf szépunokája. A meghívást elfogadta, azóta az ünnepségek fővédnökeként ő gyújtja meg a helikoni lángot.

Az ünnepségek grafikai arculatát, a logót, amelyet 2008-ig használtak, Somogyi Győző grafikusművész tervezte meg.

A diákprodukciók elbírálására a zsűri tagjait elismert művészekből, szakemberekből választották. A teljesség igénye nélkül zsűritag volt: Bánffy György, Fellegi Ádám, Szinetár Miklós, Zámbó István, Tímár Sándor, Varga Zoltán, Ungár Anikó, Frenreisz Károly, Szörényi Levente, Petrovics Emil. A kulturális élet sok neves művészének indult a karrierje a helikoni szerepléssel: pl.: Balázsovits Lajos, Merényi Judit, Tóth Vera és Tóth Gabi, Szálinger Balázs, Oszter Sándor, Ördögh Csilla, Vincze Lilla stb.


 


5. kép 


Reméljük, hogy a helyzet rendeződése után ismét fellobbanhat a helikoni láng Keszthelyen.

 


_____


 


A Helikoni Ünnepségek


Április 23. és 25. között került volna megrendezésre Keszthely egyik legjelentősebb kulturális rendezvénye, a Helikoni Ünnepségek. A koronavírus járvány miatt elmarad ez az esemény is, ezért ezekben a napokban emlékezzünk egy kis történeti összefoglalóval a régi ünnepségekre.

A keszthelyi iskolák által 1804-től elindított ünnepélyek, ahol zene, tánc, szavalat, felolvasás volt műsoron, méltán nevezhetők a Helikoni Ünnepek előzményének. Az iskolaalapító keszthelyi gróf, Festetics I. György pedig kezdettől fogva igyekezett kellő publicitást adni e rendezvényeknek.


 


1. kép: Festetics I. György 


Berzsenyi Dániel 1816. november 15-én kelt levelében felrója a grófnak, hogy a Georgikon kiadványai német nyelvűek. „Rumy (Rumi Károly György, a Georgikon ökonómia professzora) megajándékoza engem a Georgikonnak legujabb nyomtatványival. Elhültem – elhaltam látván, hogy azok mind németek! - Én Keszthelyen egy magyar Weimart ohajtok látni.” Feltételezhetően ez a levél indította a grófot arra, hogy utasítsa Asbóth Jánost a Helikoni Ünnepségek tervezetének kidolgozására.

Festetics I. György életében öt alkalommal rendeztek Helikoni Ünnepségeket 1817. február 12. és 1819. február 16. között. Februárban a császár születésnapját és „házasulása emlékezetét” állították középpontba. Májusban a georgikoni nyilvános vizsgák mellett tudományos értekezések, eszköz- és modellbemutatások, állatszemlék, határjárások, szépirodalmi munkák, népi táncok, hangversenyek szerepeltek a programban.

Az első ünnepre 1817. február 12-én került sor. A meghívottak között volt Pálóczi Horváth Ádám, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Dukai Takách Judit.

Erre a napra készült Berzsenyinek a „Himnusz Keszthely isteneihez” c. ódája, amit az irodalomtörténet az összes keszthelyi ünnepségek legmaradandóbb alkotásaként tart számon.


 


2. kép: Berzsenyi verse 


Az ebédre a grófi kastélyban került sor. Az előkelő vendégek látogatására tekintettel a kastélyban az eltört porcelán készletek darabjait pótolták, s Festetics külön utasítást adott arra nézve is, hogy unokái ruhatárát kitisztítsák, rendbe tegyék.

Ebéd után a georgikoni fáskertben Gyöngyösi István és a jelen lévő költők, írók tiszteletére egy-egy madárberkenyét ültettek.

Az 1817. májusi ünnepély a Georgikoni vizsgákhoz volt kötve. Horváth Ádám, Dukai Takách Judit és Kazinczy Klára vettek részt az ünnepségen. Sem Kisfaludy, sem Berzsenyi nem jelent meg. Berzsenyi ekkor már nagyon beteg volt. Asbóth János megkapta a georgikoni láncot. Este a premontrei kolostorban zeneestre került sor. Kazinczy ekkor sem volt Keszthelyen, de ezt írta Berzsenyinek: „a mit Festetics cselekvék, az nem csak szép, hanem nagy is s idővel nagy hasznot hajthat.”

A harmadik, egy napig tartó, 1818. február 12-i Helikoni Ünnep kevesebb vendég jelenlétében zajlott. A felolvasások a Georgikon épületében voltak. A rendezvény után a vendéglátó gróf jutalmakat osztott ki, Horváth Ádám szerint szép summákat. Berzsenyi és Virág Benedek távollétükben 200-200 forintot, Fejér György 300 forintot, míg a jelen levő Dukai Takách Judit úgymond „gombostűre” 100 forintot kapott. A Georgikoni kertben Kazinczy Ferenc tiszteletére ültettek fát. Kazinczy ezt mélyen megindulva köszönte meg.

A negyedik, az 1818-as májusi vizsgákról, ünnepről részletes leírást ad a Hazai és Külföldi Tudósítások szerkesztője, Kultsár István, aki Festetics Lászlónak volt nevelője. Horváth Ádám, Kazinczy Klára, Dukai Takách Judit, Nagyváthy János, Fejér György, Ruszek József voltak többek között a gróf vendégei. A vendégeket különös ajándékkal tisztelték meg: a „Helikon” I. kötetével, mely „azon verseket foglalja magába, mellyek a múlt esztendőkben declamáltattak.” A könyv egy példányát a kastély könyvtára őrzi.


 


3. kép: A „Helikon” I. kötete 


Az utolsó, ötödik Helikoni Ünnepre 1819. február 16-án került sor. Azért nem 12-én, mert ez a nap péntekre esett, és a gróf babonából nem tartotta meg az összejövetelt. Az ünnepségnek nagy volt a programja, mintegy 24 művet olvastak fel, többek között Nagyváthy János a cenzúra által kiadni nem engedélyezett Magyar Földes és Zászlós Úr c. munkáját is.

Festetics György 1819. április 2-án bekövetkezett halálával a májusi ünnepekre már nem került sor. Fia, László bár sokat áldozott kulturális célokra, a Helikoni Ünnepségek megrendezését nem folytatta.

 


_____


 


Könyves kaleidoszkóp 4.


„Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – tartja a mondás.

A Festetics család könyvtárában nagyon sok olyan dokumentum „lapul” a polcokon, fiókokban, amelyek a Festetics feleségek, édesanyák életével, tevékenységükkel kapcsolatosak: névnapi köszöntők, kedvenc könyvek, hírlapi cikkek etc. Ezek segítségével mutatjuk be a Festeticsek asszonyait.


 


1. kép 


Erdődy Eugénia (1826–1894) szülei Erdődy Kajetán és Ernestine Johanna Baptista von Lerchenfeld-Prennberg grófnő voltak. Édesapja Dobán építtet kastélyt 1839-ben klasszicista stílusban. Doba Veszprém megyei település a devecseri járásban. Napjainkban szanatóriumként működik, nagyon szép az arborétuma.

Gróf Festetics II. Györggyel (1815–1883) 1849. február 17-én házasodtak össze Sopronban. 4 gyermekük született: 3 fiú és 1 leány. A házasság 34 évig tartott. Kiegyensúlyozott, boldog párként ismerték őket. A feleség mindenben támogatta férjét, legyen szó a magyar gazdaság fejlesztéséről, vagy éppen a politikai életben betöltött szerepéről. Sokszor segédkezett a különféle protokolláris rendezvényeken is.

Habár nagyon egyszerűen éltek, mégis fontosnak tartották, hogy a Festetics család erkölcsi és vagyoni helyzetének megfelelően éljenek a fővárosban is. II. György először Bécsben építtetett palotát 1858-ban. Ezt fiuk, II. Tasziló 1875-ben eladta. Kereskedelmi múzeumnak, majd egy kereskedelmi főiskolának lett a helyszíne hosszú évtizedekre.

„Egy mágnásnak nem lehet úgy palotája Bécsben, hogy Pesten is ne legyen” – vallotta a gróf. Miniszteri kijelölése után (1867. június 8.) a kor neve építészét, Ybl Miklóst kérte fel arra, hogy palotát emeljen neki és családjának Pesten. 1862 és 1864 között épült fel az itáliai palazzók legszebb példáit idézve. A Nemzeti Múzeum mögötti Pollack Mihály téren (Palotanegyed) található. Az épületben jól elkülönültek a magánlakosztályok, a kiszolgáló egységek és a reprezentációt szolgáló termek.


 


2. kép

A kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.12.001 


A kiegyezés körüli hónapok Magyarország új politikai berendezkedése szempontjából kiemelkedően fontosak voltak, de nagy érdeklődésre tartottak számot Ferenc József és Erzsébet királyné negyedik, később Mária Valériára keresztelt gyermekének születése kapcsán is. Nagyvonalú gesztusként tekintettek arra a tényre, hogy Erzsébet Budán fogja megszülni gyermekét. Az eseményt a kiegyezés sikereként értékelték. A királyi pár 1868. február 5-én érkezett meg a magyar fővárosba. A gyermek születését április 21. és 26. közötti időre várták. A gyermek április 22-én született meg, keresztelésére április 25-én került sor. Díszlövést adtak le a budai várból, a Margitszigeten örömtüzet gyújtottak, a színházakban ingyenesek voltak az előadások. Egyes házak díszkivilágítást kaptak: a legpompásabb a budai herceg Batthyány-palota volt.

Az udvar és számos magas rangú vendég, külföldi főúr, diplomáciai személy, osztrák miniszter jelenléte jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy az egyes közéleti szerepet betöltő magyar főurak estélyeket, táncmulatságokat adjanak, tartsanak.

A király személye körüli miniszternek kinevezett gróf Festetics II. György is ez alkalomra időzítette az estélyét, amelyre 1868. április 19-én került sor. Az eseményről több lap is beszámolt: Pesti Napló, Magyar Újság, Vasárnapi Ujság etc.

A gróf mindent megtett azért, hogy fogadása méltó emléket hagyjon vendégeiben. A híradások természetesen minden egyes apró részletre nem terjedtek ki, de néhány mozzanatról tudomásunk van.

A rendezvény az egész vasárnap estét betöltötte. Este 10 órakor kezdődött és hajnali 2 óra körül ért véget. A vendégek számát tekintve az egyes ú

Helikon Kastélymúzeum - Kezdőoldal English Deutsch