5. Történelmi modellvasút kiállítás
Az új múzeumépület tetőterében Európa egyik legnagyobb, több mint 500 m²-es terepasztala készült el, amely három nagy egységből áll.
Az egykori közös magyar–osztrák Déli Vasútnak állítanak emléket a Semmering és a Zala terepasztalok. A Semmering a Déli Vasút–Süd Bahn osztrák része, a Nagykanizsa–Budapest vonal pedig a magyar oldal fő vonala volt. A Semmering vasútvonal legszebb része a Klamm–Semmering szakasz, viaduktjaival és alagútjaival. A világon ez az egyetlen hegyi-vasút-terepasztal amely szemlélteti a magasságbeli különbséget, és valamennyi műtárgyat teljes hűséggel mutat be.
A Zala terepasztal két, egymással összeépített fő egységből áll. A zalai vonalak pályaudvarai, illetve állomásai: Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Zalaszentiván, Zalaszentiván-Kisfaludpuszta, Zalalövő, Őriszentpéter, Keszthely, Badacsonytomaj, Pannonhalma, Sümeg.
Nagykanizsa és Budapest Déli Pályaudvar között Balatonszentgyörgyön, Székesfehérváron, Kelenföldön keresztül vezet a fővonal. Valamennyi pályaudvar fénykorának megfelelő állapotában látható.
A csarnok közepén végigfut a Nürnberg elnevezésű terepasztal, amely a Schwarzwaldot (Fekete erdőt), Nürnberget, Szász Svájcot és egy közép-európai stílusú várost modellez. A Fekete erdőben és Nürnbergben téli, havas vidéken, míg a terep többi részén őszi tájon futnak a vonatok. A Nürnberg terepasztal állomásai: Triberg, Hornberg, Nürnberg, Bad-Schandau, Sebnitz és a közép-európai város.
A pályaudvarok az eredetik hasonmásai. A legnagyobb állomás Nürnberg 25 vágánnyal, a legkisebb Őriszentpéter 3 vágánnyal. A közép-európai város 9+2 vágányos főpályaudvarból, konténer teherpályaudvarból, forgalmi telepből és 21-állásos körfűtőházból, valamint kapcsolódó létesítményeiből áll.
A terepasztalok több, mint 2000 méter hosszú sínhálózatán 511 teljesen automatizált szervomotoros, dekóderrel irányított kitérőn át, 1000 épület között 160 különféle, az előző két évszázad mozdonyaiból, személy- és tehervagonjaiból összeállított korhű szerelvény közlekedik egyszerre.
A bemutatót korabeli tervrajzok teszik teljessé.






