2021: Festetics László-emlékév
1827 – Az első pesti lóverseny

2021-ben Festetics László halálának 175. évfordulójára emlékezünk, felidézve a keszthelyi gróf alakját, bemutatva a 18-19. század fordulójának eseményeit éppúgy, mint a romantika és a reformkor korszakát. Ebben a bejegyzésben a keszthelyi gróf szerepét mutatjuk be az első pesti lóverseny kapcsán.

1. kép: Az első pesti lófuttatás – Johann Erdmann Gottlieb Prestel színezett litográfiája

1827. június 9-én, az első pesti lóverseny utolsó napján a telivérek versenyére egy keszthelyi gróf, Festetics László 100 arany értékű díjat kínált fel. László neve nem véletlenül került elő a lóversenyek kapcsán. Édesapja, Festetics I. György telepítette Fenékpusztára a család szentai ménesét, és elindította a ménesmester- és lovászképzést az általa alapított Georgikonon. László unokatestvére pedig a magyar reformkor – és egyben a magyar történelem – egyik legnagyobb alakja, a magyar lóversenyzés népszerűsítésében is élenjáró Széchenyi István volt.

Az első pesti lóversenyt komoly hírverés előzte meg. A Hazai ’s Külföldi Tudósítások című újság 1827. június 2-án így hirdette a versenyt:

2. kép: Jelentés a’ Lófuttatásról
(Hazai ’s Külföldi Tudósítások. 1827. június 2.)

A versenyt 1827. június 6-án egy négynapos versenysorozatként rendezték meg. A korabeli magyar nyelvű sajtó részletes beszámolót közölt a versenyek alakulásáról. A verseny nagy sikert aratott mind a gazdák, mind a nézők körében. A magyar arisztokrácia jeles tagjai nemcsak a lóversenypályán arattak győzelmeket, hanem komoly összegű díjakat is ajánlottak fel. Festetics László 100 aranyat érő billikomot (azaz serleget) ajánlott a június 9-i első futtatásra, amelyen „mindenféle akármi eredetű, vagy neveltetésű lovak futhattak.” A Hazai ’s Külföldi Tudósítások című újság erről a futamról is beszámolt:

3-4. kép: A június 9-i első futam beszámolója
(Hazai ’s Külföldi Tudósítások. 1827. június 23. 394-395. oldal)

Festetics László a későbbi lóversenyekre is ajánlott fel díjakat, ezáltal fontos szerepet játszott abban, hogy a lóversenyzés a magyarok életének is fontos része legyen. Így volt ez a Festetics család történetében is. Festetics László utódai közül többen játszottak komoly szerepet a magyar lótenyésztés és a lóversenyzés történetében. Legidősebb fia, I. Tasziló (1813-1883) lovassági altábornagyként töretlen katonai karriert tudott magáénak. Ő volt, aki először hozott angol telivéreket Keszthelyre. László unokája, II. Tasziló (1850-1933) szenvedélyes lótenyésztő volt, több lovas egyletnek volt a vezető tagja. Aranysárga-kék színekben futó angol telivér versenylovai az Osztrák–Magyar Monarchia és Európa versenypályáin jelentős díjakat nyertek. Leghíresebb lova Patience volt, aki kilenc futamából kilencet nyert, ezzel Kincsem mögött a második a ranglistán. II. Tasziló fia, III. György (1882-1941) – bár kisebb sikerrel –, de folytatta elődei munkáját a magyar lótenyésztés és versenyzés sikereinek érdekében.

A képek forrásai:
1. kép: wikipedia.org
2-4. kép: Arcanum Digitális Tudománytár