Festetics Julianna (1753-1824)

2024-ben Festetics Julianna grófnő halálának 200. évfordulójára emlékezünk.

«Elfelejtetted megírnia, hogy a keszthelyi mágnes magához húzván, későbben indultál el Keszthelről.» – írta többek között Széchényi Ferenc édesanyja, Cziráky Mária fiának 1775. február 2-án kelt levelében. Az említett „keszthelyi mágnes” az ifjú gróf sógornője, Festetics Julianna volt. Hogy a keszthelyi főnemesi család tagja milyen hatást gyakorolt Nagycenk urára és milyen volt az ifjú hölgy valójában, az kiderül Festetics Julianna életrajzából.

Széchényi Ferencné Festetics Julianna

A családi háttér

Festetics Julianna 1753. október 30-án született Jabloncán Festetics III. Pál és Bossányi Julianna első gyermekeként. Később született testvérei közül érdemes megemlíteni az 1755-ben született Györgyöt. aki Európa első felsőfokú mezőgazdasági intézményének, a Georgikonnak lett az alapítója és az ő nevéhez fűződik többek között a magyar felvilágosodás egyik fontos kulturális rendezvénysorozatának, a Helikoni Ünnepségeknek a létrehozása. Az 1764-ben született Imre öccse pedig méltán tekinthető a „genetika nagyapjának”, aki juhok tulajdonságait megfigyelve írta meg 1819-ben a genetikai fontos szabályait.

Az ifjú Festetics Julianna

Festetics Julianna oktatásában – ahogy a többi arisztokrata családban szokás volt – nagyon fontos volt a családi háttér. Édesapja, Festetics III. Pál ebben az időben egyre fontosabb hivatali posztokat töltött be Bécsben, a császárvárosban. A gyermekek korai nevelése főként édesanyjuk, Bossányi Julianna kezében volt. Festetics Julianna alsóbb tanulmányai elvégzése után a pozsonyi Notre Dame de Sion apácák intézetében járt, ahol művelt, több nyelven – németül, angolul, franciául és olaszul – kiválóan beszélő ifjú hölgyként fejezte be az iskolát.

Különös házasságok

Festetics Julianna 19 éves volt, amikor 1772-ben feleségül ment a 21 éves Széchényi Józsefhez, Széchényi Zsigmond és Cziráky Mária legidősebb fiához. A házasság rövid volt és gyermektelen. 1774. november 30-án az ifjú férj vadászbalesetet szenvedett. Julianna 21 évesen özvegy maradt. Özvegyi jogként a Széchényi család horpácsi kastélyában élhetett volna, ám férje öccse, Széchényi Ferenccel egyezségre jutott. Az 1754-ben született Ferenc nem volt közömbös sógornője iránt, sőt ez még testvérének, Józsefnek is feltűnt. Utolsó, 1774. október 19-én kelt levelében meg is jegyezte, hogy: „…s még a feleségem nadjobb böcsben vólt előted, mind testvér bátyád. Én is azért most az edjszer halgatok s maradok atyafiságos szeretetedben bé rekesztve.”

Széchényi Ferenc és Festetics Julianna

Széchényi Ferenc és Festetics Julianna házasságára három évet kellett várnia. Eleinte mind a két család – a Festetics és a Széchényi is – egyaránt ellenezték a házasságot a sógori-sógornői kapcsolat miatt. Széchényi Ferenc egyik legjobb barátja Festetics Julianna testvére, I. György volt. Az ifjú gróf kezdettől fogva támogatta testvérének és barátjának kapcsolatát. A vonzalom erősebb volt a két fiatal között, ahogy azt a szülők feltételezték, és ahogy azt Cziráky Mária is írta 1775-ben egy fiának szóló levélben. Végül pápai engedéllyel – 6000 tallér megfizetésével – 1777. augusztus 17-én Kópházán megtartották az esküvőt. A házasságból hat gyermek született, közülük öten megélték a felnőttkort: György 1778-ban, ám ő sajnos pár hónappal később meghalt. Utána 1781-ben Lajos, 1783-ban Franciska, 1788-ban Zsófia, 1789-ben Pál, végül pedig 1791-ben István, akit méltán hívhatunk a magyar történelemben a „legnagyobb magyarnak”.

Széchényi Ferenc és Festetics Julianna harmonikus házasságban éltek. «Mert íme ilyen házastárssal bírok, kit méltán gyöngyfeleségnek, drága jó édesanyának, okos háziasszonynak nevezhetek.« – írta egy levelében a férj egy barátjának. Kazinczy Ferenc, amikor Bécsben meglátogatta a Széchényi családot, elragadtatással írt a szülőkről és a családról és arról is, hogy a gyerekeket magyar szellemben nevelik.

Ásványok és kövek a tudomány szolgálatában

Festetics Julianna méltó társa volt férjének életük során. Amikor Széchényi Ferenc hivatali pozíciókat töltött be, támogatta és segítette, amikor pedig visszavonult – például II. József uralkodásának második felében, akkor is mellette állt. Példaként az 1790-1791-ben Nápolyban tett diplomáciai utat érdemes feleleveníteni: Festetics Julianna olasz nyelvtudását felhasználva igyekezett még inkább eredményessé tenni ezt az utazást férje és a császári ház számára.

Nápoly korabeli térképe az 1790-es évekből

Széchényi Ferenc 1802-ben királyi engedélyt kért, hogy tudományos gyűjteményét múzeumnak ajándékozza. Ez év november 25-én többezer kötetes könyvtárát és kéziratgyűjteményét a magyar nemzetnek adományozta – ezzel létrehozva a nevét viselő Országos Széchényi Könyvtárat, valamint a Nemzeti Múzeumot. Ezért az 1807. évi országgyűlés XXIV. törvénycikkelyébe érdemeit és adományait törvénybe foglalták. Felesége, Festetics Julianna évek óta különféle kőzeteket, növényeket és ásványokat gyűjtött, valamint vásárolt meg. Ezt az értékes gyűjteményt, valamint az ezekről az ásványi anyagokról szóló írásokat és könyveket a grófnő szintén a férje által alapított gyűjteménynek adta. Ez megalapozta a később létrejött természettudományi Múzeum gyűjteményét. (Sajnos a gyűjtemény az 1956-os tűzvészben elégett)

Az utolsó évek

Az 1810-es években a Széchényi-házaspár visszavonult életet élt, ám amikor tehették, akkor bécsi házukban fogadtak vendégeket. Sajnos mindketten több betegséggel is küszködtek, ám a látogatóik beszámolói szerint, mindenki érezte rajtuk, hogy mennyire szeretik és tisztelik egymást.

Gróf Széchényi Ferenc

Széchényi Ferenc 1820. december 13-án súlyos betegség után elhunyt. Felesége mélyen gyászolta. Festetics Julianna egészségi állapota férje halála után hanyatlott. Élete utolsó három évében a nyarakat a karlsbadi fürdőben töltötte. Sokat segített gyermekeinek. 1823. december 28-án beszélt utoljára legkisebb fiával, Széchenyi Istvánnal. Festetics Julianna örömmel hallotta, hogy fia otthagyja a katonaságot, viszont arra próbálta rávenni, hogy ne lépjen politikai pályára.

Gróf Széchenyi István

Sajnos Festetics Julianna 1824. január 20-án, 71 éves korában Bécsben bekövetkezett halála miatt nem érhette meg, hogy milyen politikai és hazafiúi pályát fog majd legkisebb fia, István befutni. Festetics Juliannát Nagycenken a Széchényi család kriptájában helyezték végső nyugalomra.

1817-ben ünnepelte a Széchényi-házaspár házasságuk 40. évfordulóját, édesanyjuk születésnapjára gyerekeik egy albummal kedveskedtek neki. Széchenyi István egy verset írt az édesanyjához, akit a legjobb édesanyának nevezett, a versből pedig kiderül, hogy milyen hatással volt rá:

„Íme tűz és fegyver között imádsággal tartottál,
Beteg ágyaimban gyorsan te magad ápolgattál,
Te oktattál,
Tanácsoltál,
Te plántáltád szívembe a jót, melyből vagyok s leszek,
S ami csekélyt Isten Uram, s Hazámért teszek,
A te munkád!”

Források:

Fraknói Vilmos: Széchényi Ferencz, 1754-1820. Budapest, 1902.
https://mek.oszk.hu/05400/05481/html/index.htm

Hazai ’s Külföldi Tudósitások. 1824. február 7. 81-82. oldal
Hegyaljai Kiss Géza: Széchenyi István édesanyja. Új Idők. 1941. szeptember 7. – 292-293. oldal
Dr. Szabó Dezső: A herceg Festetics család története. 1928.

A képek forrásai:

1. kép: Johann Ender: Gróf Széchényi Ferencné Festetics Julianna
   https://hu.wikipedia.org/wiki/Festetics_Julianna#/media/F%C3%A1jl:Ender,_Johann_-_Countess_Ferencn%C3%A9_Sz%C3%A9ch%C3%A9nyi,_Julianna_Festetich_(1817).jpg

2. kép: Az ifjú Festetics Julianna
   https://festeticsorokseg.hu/person_festetics-julianna

3. kép: Széchényi Ferenc és Festetics Julianna:
   https://mek.oszk.hu/05400/05481/html/02.htm#d1e1207
4. kép: Nápoly térképe az 1790-es évekből
   https://commons.wikimedia.org/wiki/File:1790_map_of_Naples.jpg5. kép: Johann Ender: Gróf Széchényi Ferenc
   https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9ch%C3%A9nyi_Ferenc_(politikus)#/media/F%C3%A1jl:Johann_Ender_-_Portrait_of_Ferenc_Sz%C3%A9ch%C3%A9nyi.jpg

6. kép: Johann Ender: Gróf Széchenyi István (1818)
   https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n#/media/F%C3%A1jl:Ender_Szechenyi_1818.jpg

„Milly élethűek e vonások, hogy tükrözik vissza e nagy lelket!”

2024-ben Széchenyi István édesanyja, Festetics Julianna halálának 200. évfordulójára emlékezünk. A keszthelyi Festetics-kastély gyűjteményében sajnos nem található arckép a grófnőről, fiáról azonban egy különleges portré látható a kiállításon. Bár az élete végéhez közeledő Széchenyit ábrázoló szobor Festetics Julianna halála után több mint 30 évvel készült, a műalkotás felidézi a két történelmi család, a Széchényiek és a Festeticsek egyesülését megtestesítő államférfit, akiben tovább élt az édesanyán keresztül a Festetics család hazát szolgáló tenni akarása.

A Festetics-kastély enteriőrkiállításán, a zöld szalonban látható a Széchenyi Istvánt ábrázoló bronz mellszobor. A mű a kastély eredeti berendezéséhez tartozott: a Festetics III. György idejében, 1940 körül készült archív fotókon a nagykönyvtárban áll az egyik pulton.

A bronzszobor Hans Gasser (1817–1868) osztrák festő és szobrász műve, ahogy ezt a szobor hátulján lévő HG  jelzet is bizonyítja. Gasser a bécsi művészeti akadémián és Münchenben tanult. Inkább szobrászként vált jelentőssé: híres épületplasztikái mellett portrékat is készített. Európa számos városában dolgozott, végül Pesten halt meg. Bécsi műhelyében tanítványa volt többek között Izsó Miklós és az akkor még szobrásznak készülő Lotz Károly.

 A Széchenyi-szobor mintázása 1858 augusztusában kezdődött Döblingben. (Az agyagból megmintázott arcmás után fehér márványból készült el a végleges mű, illetve többek között a kastélyban látható bronzmásolat.) Széchenyi naplójában kétszer említi a szobrász látogatását. 1859. november 29-én csak a nevét, és 1860. március 8-án (halála előtt éppen egy hónappal), amikor a művész a szobron az utolsó simításokat végezte: „Meglátogat Madame. Gasser, hogy befejezzen.” Széchenyit felesége vette rá, engedje meg, hogy Gasser szobrot készíthessen róla a család számára. Az első ülésre a gróf kezelőorvosa, Rudolf Gussmann így emlékszik: „A gróf tiltakozott, minek többszörösíttessék egy oly lény, ki a maga csupa egyedüliségében is ráunt magára. A gróf nem ült, hanem a szobában mindig fel s alá járt, a grófné ült a félárnyékban, figyelve, hogy mi lesz. A gróf nyugtalan, a művész nyugtalan, csak a grófné akart mindenkit szelíd szavakkal csillapítani. Mintha azt mondaná a gróf: »Érdemes-e fáradságra az én fájdalomban feloszló létemet agyag és márványban halhatatlanítani?«”

 Josef Kriehuber osztrák festő, litográfus Hans Gasser szobra alapján készített egy litográfiát, amelyet a mellszobor mellett Széchenyi legjobb öregkori ábrázolásának tartanak. A grafika egy példánya megtalálható a Helikon Könyvtár gyűjteményében. (Felirata: Gasser után Kriehuber.)

Kriehuber portréiról volt híres, készített arcképet többek között Deák Ferencről és Liszt Ferencről is, de Beethovent, Schubertet és számos politikust és arisztokratát is megörökített.

 Werfer Károly „műnyomdája” még 1860-ban megjelentette Kriehubernek a Gasser-szobor alapján készült portréját. Ugyanő kiadott egy kőnyomatot Ludwig Angerernek a szoborról készült fényképéről. A nyomat egy példánya ugyancsak megtalálható a Helikon Könyvtárban.

A Széchenyi halála után készült öregkori arcképek szinte mindegyikének Gasser szobra volt a mintája. A szobor nemcsak komoly művészi színvonalat képvisel. Jelentősége elsősorban abban áll, hogy élő modell után készült, így az egyetlen hiteles portré, amely 1848 után készült Széchenyiről.

A Sárvár-Felsővidéki gróf Széchényi nemzetség arckép-gyűjteménye: 1777–1924.

2024-ben a keszthelyi Festetics családból származó Festetics Julianna – a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István édesanyja – halálának 200. évfordulójára emlékezünk.

A magyar történelemben betöltött szerepe nagy hatással volt nemcsak kora, hanem az utána következő nemzedékek életére is.

A család keszthelyi könyvtárának felbecsülhetetlen értékű, gazdag állományában se szeri, se száma azoknak a könyvtári dokumentumoknak (könyvek, aprónyomtatványok, levelek stb.), amelyek szorosan köthetők a rendkívül intelligens, művelt, a tudományok és a művészetek iránt is nagy érdeklődést mutató nemes hölgyhöz.

Közülük a legkülönlegesebb dokumentum a Széchényi család történetének egyik legértékesebb és legimpozánsabb darabja, az az album, amelyet Festetics Julianna dédunokája, gróf Széchényi Viktor (1871–1945) földbirtokos, Fejér megyei főispán közreműködésével és anyagi hozzájárulásával adtak ki 1924-ben.

Az 1908 januárjában kelt levelében gróf Széchényi Viktor a következőket írja:

„Kedves Rokon! 

Emlékezzünk régiekről!

Nem ok nélkül kiált így a költő. A régiek emlékéből merítünk példát, tanúságot, lelkesedést a jövőre.

A Széchényiek történetének nagy része előttünk még ismeretlen, családfánk a XVI-ik században már homályba vész.  Kutatások idáig még alig, vagy csak igen fölületesen történtek. Pedig általam legujabban beszerzett egynehány adat is kétségtelenül bizonyítja, hogy a kutatásra tág tér nyílik.

Az utóbbi időben több hazai főnemesi család megíratta történetét. A Széchényiek, kiknek története a magyar nemzet küzdelmének egy élő darabja, nem maradhat el a többiek mögül.

Kutassuk föl a multat és a jelennel bokrétába kötve rögzitsük meg ivadékaink számára.”

Bártfai Szabó László (1880–1964) történész, levéltáros, könyvtáros megbízás útján három kötetben megírta a család történetét, amelyet Budapesten adtak ki 1911 és 1926 között. Eközben jelent meg ez a reprezentatív képes album is, 1924-ben.

A borítóoldal felső sarkában a Széchényi címert körbefogva a család jelmondata olvasható:

„Si deus pro nobis quis contra nos!” – „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!” A bibliai idézet Pál apostol leveleiből való (Róm. 8,31). Érdekesség, hogy a Rákócziak jelmondata is ez volt.

A kötéstábla belső oldalán a család másik jelmondata olvasható:

„A keresztény magyar nemes Istenéhez, hazájához, királyához hív, hajló, buzgó, engedelmes, jámbor, bátor, igaz szív!”

Az album első felében a fényképek hatását keltő metszeteken a nemzetség bemutatása gróf Széchenyi Ferenccel és feleségével, Festetics Juliannával kezdődik, majd sorban következnek a felnőtt kort megérő fiaik: Lajos, Pál és István családtagjaikkal, valamint leszármazottaikkal. Néhány képen a birtokok, a lakóhelyül szolgáló kastélyok is jól láthatók. A későbbiekben természetesen már fényképek formájában tekintenek ránk e nagy múltú család tagjai.

A Széchenyi fiúk családjairól készült felvételek jól elkülönülnek, ugyanis a könyv vágásán külön színezést kaptak és a lapok jobb felső sarka L[ajos], P[ál] és I[stván] betűkkel van jelölve.

Széchenyi Viktor grófot idézve:
„Csatolok egy leszármazási táblát is, mely kiterjeszkedik egészen a legifjabb nemzedékig és így a messzebb jövendő ivadékainak is tájékoztatóul szolgáland. (…) Jövendő nemzedékei, vegyetek példát a régieken s igyekezzetek őket egyéni és hazafias erényeken tetézni!”

A GASZTRONÓMIA ÉVE

Az elmúlt év augusztusában megnyílt a keszthelyi Festetics-kastély gazdagon berendezett díszebédlője. Ennek alkalmából 2023-ban az étkezés témája kerül a középpontba: felidézzük a Festetics család és a gasztronómia kapcsolatát. Rovatunkban bemutatjuk a Festetics család ebédlőit és az étkezéshez kapcsolódó tárgyait. Pillantsunk bele legelőször abba, hol is étkezett a hercegi család, hogyan nézett ki a 19. század végén és a 20. század elején egy kastélybeli étkezőhelyiség.

A „nagy ebédlő terem” a keszthelyi Festetics-kastélyban

A keszthelyi Festetics-kastély díszebédlőjét a család kétszáz éven át használta. A termet már a kastély első, Festetics Kristófhoz fűződő építési periódusában, 1745 és 1750 között kialakították. Az ebédlő a földszinti kocsiáthajtó felett, akkor még a kastély középtengelyében helyezkedett el. A Kristóf-korabeli leltár felsorolja a berendezési tárgyakat: nyolc asztalt, amelyeket össze lehetett tolni szükség szerint, 23 bőrborítású széket, hét játékasztalt, egy tálalóasztalt, két kisasztalt és egy állóórát. Három velencei üvegcsillár világította be a termet, a falakat pedig nyolc történelmi témájú festmény díszítette.

A kastély 1883–87 közötti, Festetics II. Tasziló-féle átépítése az ebédlőt is érintette. A korabeli leírás szerint „ugyan akkora maradt, a mekkora a régi kastélyban volt, de belől tökéletesen megváltozott (…). A terem 10 méter széles és 14 méter hosszu; mindkét keskeny oldalán három-három nagy ablakán szürödik be a világosság. Öt nagy kristálytükör ezerszeresen visszatükrözi a terem szépségeit. Az ajtók fölött, valamint a pazar gazdagságu stukko plafond sarkaiban kompozicióra és kivitelre egyaránt elragado szépségü emblemek jelzik a terem rendeltetését. Itt is feltünik a finom rajzokat mutató berakott parketpadló, mely világos szinével nagyon jól illik a terem fehér stukkó kiviteléhez. A terem a régi kastélyrész közepét foglalja el és a kelet felé néző homlokzaton rizalitot képez; itt találjuk a nagy terraszt képező erkélyt, a mely oszlopokon nyugszik, és kelet felé fordulva árnyékos voltánál fogva igen alkalmas arra, hogy diner után a vendégek a gyönyörü hegyekkel környezett örökszép Balatont a kedvező alkonyati világitásban bámulják.” (Keszthely, 1888. szeptember 30. 1. o.)

1. kép: A keszthelyi Festetics-kastély ebédlője Klösz György felvételén 1899-ben
(A kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.132)

Az 1880-as évekbeli átépítés során kapta a terem a neorokokó stílusú stukkós kiképzést. (A stukkók eredetileg nem voltak aranyozva, ahogy a báltermekben és a lépcsőházakban sem, csak az 1960-as, 70-es évekbeli felújítás során emelték ki aranyozással a stukkódíszeket.)

Az 1911-es leltárból, amelyben „nagy ebédlő teremként” említik a helyiséget, kiderül, hogy a berendezés része volt a ma is a kandallón álló óra és a hozzá tartozó két kandeláber. Az aranyozott bronz és márvány kandallókészletet a Párizsban működő Charpentier et Cie cég készítette az 1860-as években. Ugyancsak itt nyert elhelyezést két „fehér márvány szobor, szürke talapzattal, ábrázolják a nyarat és a telet”. A szóban forgó szobrok nem mások, mint a ma a könyvtár két sarkában álló mellszobrok, Joseph von Kopf alkotásai.

Az 1933-as leltárból azt is megtudhatjuk, mekkora szőnyeg volt az ebédlőben: 5,8 m hosszú, 3,8 m széles. A berendezést „gobelin-nel diszitett” kandallóellenző egészítette ki.

2. kép: A keszthelyi Festetics-kastély ebédlője

Az utolsó, Festeticsek idején készült leltár 1942-ből maradt fenn. Ez az inventárium nyújtja a legtöbb információt az ebédlőben elhelyezett bútorokról. Eszerint a teremben volt egy 12 személyes asztal, 6 db „fal melletti, kétlábu, fél asztal, fehér márványlappal, lábazata gazdag faragással” – azaz a ma is látható konzolasztalok –, 18 db „fehéres-szürkére festett, diszesen faragott nádfonatu ebédlőszék”, 4 db „sárgaszinü faragott szék, hátlapja lant alaku”, valamint egy „wiener empiere nagy csillár és 2 drb ugyanolyan kisebb csillár”. (A három csillárból ma sajnos már csak egy van meg, az a nagykönyvtárban látható.)

A berzencei Festetics-kastély ebédlője

A keszthelyi kastély mellett még egy, a Festetics család által használt étkezőhelyiségről maradtak fenn információk: a berzencei Festetics-birtokon lévő vadászkastély ebédlőjéről.

3. kép: A berzencei Festetics-kastély Klösz György felvételén 1899-ben
(A kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.147)

A Festetics II. György ideje alatt, 1846–48 között emelt U alakú épület földszintjén, a középtengelyben helyezték el az ebédlőtermet. A téglalap alakú tér kert felőli oldalán három hatalmas, félköríves záródású üvegajtó nyílt. A szemben lévő falon volt a bejárat, és a két oldalsó, rövidebb falon is volt egy-egy ajtó. (Sajnos a második világháború utáni átalakítások miatt ma már csak a Festetics II. Tasziló-kori archív fotók tanúskodnak a Festetics család idejére jellemző állapotról.)

5. kép: A berzencei Festetics-kastély ebédlője Klösz György felvételén 1899-ben
(A kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.149)

Az ebédlő berendezéséről az 1933-ban készült leltár tájékoztat. Eszerint „kihuzós”, azaz kihúzható étkezőasztal állt a szoba közepén, amit húsz bőrkárpitozású étkezőszék egészített ki – hiszen nagy vendégségeket adtak itt a Festeticsek. Az ablakok közeit konzolasztalok, felettük tükrök töltötték ki. A leltár említ még tálalószekrényeket és konzolasztalokat, valamint egy perzsaszőnyeget is, és egy spanyolfalat. Sajnos az itteni berendezésből semmi sem maradt fenn, ahogy a terem is elvesztette minden díszét a Festetics család ideje után.

A GASZTRONÓMIA ÉVE

„Ha többet akarsz késziteni, a szerint vedd a hozzávalókat.”
Alapanyagok a Festeticsek éléskamrájából

Az elmúlt év augusztusában megnyílt a keszthelyi Festetics-kastély gazdagon berendezett díszebédlője. Ennek alkalmából 2023-ban az étkezés témája kerül a középpontba: felidézzük a Festetics család és a gasztronómia kapcsolatát. Rovatunkban a múlt századok hírei, történetei és receptjei alapján idézzük fel a 19-20. század gasztrotörténelmét, fókuszban a főnemesi családdal és Keszthellyel.

1. kép: A keszthelyi Festetics-kastély

Majd 200 éven át laktak a Festetics család tagjai a keszthelyi kastélyban. Az épületnek számos, ma is híres része van: ide tartozik – többek között – a könyvtár, a kápolna és a díszebédlő. Sajnos az egykori konyha és a hozzá kapcsolódó kamrák nem maradtak fent, ám így is bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyen alapanyagokat használtak fel egykor a főnemesi konyhában.

2. kép: Festetics I. György

A 19. század elején járunk. A keszthelyi kastély főura Festetics I. György gróf volt, aki méltán vált híressé már életében – például Európa első mezőgazdasági tanintézményének, a Georgikonnak a megalapítása és a keszthelyi kastély könyvtárának megépíttetése. Ám most a dicső gróf kamrájában és magtárába leshetünk be egy ekkortájt készült leltár segítségével, amiből megtudható, hogy a 1810 januárjában milyen alapanyagokat halmoztak fel a grófi éléstárban, kamrákban és magtárakban. Szemes gabonából (búzából, rozsból, árpából) több tonna állt a grófi család rendelkezésére. Mivel állandóan őröltek, így lisztből jóval kevesebb mennyiség kellett. Fontos, hogy nemcsak emberi, hanem állati fogyasztásra alkalmas élelmiszerek is voltak a magtárban: korpából több mint 500 kg-ot tartottak. Volt még egy különleges célokra használható, alig több mint 1 kg speciális liszt a polcokon, amit parókák porzására használtak.

1810 januárjában a kamrában füstölt formában tárolták a húsféléket – őz-, nyúlhús, csirke és kappan –, valamint a szalonnát. A korabeli ízlést tükrözi, hogy 566 db „tekenyős-békát” is írt a leltár. (A teknősbéka leves a korabeli szakácskönyvekben is olvasható, tehát nemcsak a keszthelyi kastély ínyencségei közé tartozott.) Zsiradékként olajat és vajat használtak a Festeticsek konyhájában, hájból pedig 62 kg-ot tároltak. (Ezt legfőként a hájas tészták elkészítéséhez használhatták.)

A zöldségek és a gyümölcsök listája tükrözi a téli időpontot, mivel viszonylag kis mennyiségű és nem túl változatos tételek olvashatók a leltárban, többek közt borsó, lencse, savanyított káposzta és gombafajták, úgymint szömörcegomba és vargánya. A fűszerek közül a sót (több mint 300 kg), a magyarborst, vagy más néven a paprikát (2,5 kg), valamint jóval kisebb mennyiségben szegfűborst, gyömbért, szerecsendiót, szerecsendióvirágot és sáfrányt találhattak a szakácsok a kamrában.

3. kép: Festetics László

1819. április 2-án elhunyt Festetics I. György. Fia, Festetics László apja tiszteletére nagyszabású megemlékezést tartott temetése alkalmából, amelynek fontos részei voltak az étkezések. Korabeli számlák és iratok mutatják, hogy a keszthelyi gróf milyen alapanyagokat szerzett be Bécsből a halotti torra.

Bár a keszthelyi kastély éléskamrái valószínűleg tele voltak különféle alapanyagokkal, Festetics László úgy érezhette, hogy az édesapja emlékére nagyobb szabású megemlékezést kíván, ezért változatosabb hozzávalók beszerzésére adott utasítást. A számlák szerint a császárvárosból a következő élelmiszerek érkeztek Keszthelyre ezekben a napokban: többek között csokoládé, rum, tea, vanília, sajtok, kávé, likőrök, keményítő, szőlő és különféle sütemények. Citromból 200 darabot hozatott László gróf, Mázsa Mihálytól és Kováts Ferenctől pedig 1400 db rákot vásároltak. Ezeken felül pedig a helyi halászoktól és mészárosoktól a legjobb minőségű húst szerezték be. A családtagok és a vendégek lovai számára pedig zabot adtak a Festeticsek istállóiban.

4. kép: Festetics IV. György

Festetics IV. György 1940. november 18-án született Festetics III. György herceg és Maria von Haugwitz hercegasszony egyetlen gyermekeként. A kis György herceg gyermekkorát édesapja korai halála ellenére édesanyja igyekezett boldog gyerekkort biztosítani kisfiának. A személyzet tagjai nagyon odafigyeltek György herceg étkezésére is. Az egykori szolgálók visszaemlékezéseiből tudható, hogy a kisfiúnak külön főztek, elsősorban leveseket és főzelékeket. György ebédre ezek mellé kapott főtt húst, ez lehetett csirke-, disznó- vagy marhahús. Délelőtt, ebéd előtt gyümölcsöt is ehetett: nyáron például citromlével ízesített reszelt almát. a főzelékekhez volt is honnan válogatni az alapanyagokat. A hercegi kertészetben számtalan zöldséget és gyümölcsöt termesztettek: volt itt, eper, málna, ribizli, cseresznye, alma, körte, a zöldségek között pedig megemlítendő a paradicsom, a cukorborsó, a paprika és a sárgarépa.

Maria Haugwitz nagyon szerette a retket, mégpedig kihúzva a földből, kicsit megmosva héjastól ette meg, így tett egyébként a kisfia is. A hercegasszony nagyon szerette a sült krumplit is. Mivel az 1930-1940-es években egy-egy étkezésen elegánsan kellett részt venni, így nem egyszer fordult elő, hogy Maria von Haugwitz estélyi ruhában egy fatálról sült krumplit evett.

A képek forrása:
1. kép: Helikon Kastély / Rudolf Alt metszete a keszthelyi kastélyról – 1887
2. kép: Helikon Kastély / Bankó Zsolt
3. kép: Helikon Kastély / Bankó Zsolt
4. kép: Helikon Kastély – Történeti fényképtár – Festetics IV. György fényképalbuma

Felhasznált irodalom:

Kállay István: Grófi kamra, grófi pince. (In: História. 1979. 1. szám. 33-34. oldal)
Saly Noémi: A keszthelyi Festetics-kastély étkezési kultúrájáról, 1880-1930. (In: Keszthelyi Festetics-kastély – Helikon Kastélymúzeum – Kastélytörténet – kiállításvezető – Érdekeségek. Szerk. Virág Zsolt. Keszthely, 2015. 175-215. oldal
Tar Ferenc: Egy arisztokrata család mindennapjai. 2019.
Zsidai Réka: „…Ki ne örvendjen az olly ember’ kegyességének, a’ kivel a’ haza kevélykedhetik?”
https://ntf.hu/index.php/2017/06/14/ki-ne-orvendjen-az-olly-ember-kegyessegenek-a-kivel-a-haza-kevelykedhetik1/

A GASZTRONÓMIA ÉVE

A francia szakácsművészet és egyben a modern gasztronómia létrejöttének első,
kulináris élvezeteket nyújtó receptgyűjteménye

Az elmúlt év augusztusában megnyílt a keszthelyi Festetics-kastély gazdagon berendezett díszebédlője. Ennek alkalmából 2023-ban az étkezés témája kerül a középpontba: felidézzük a Festetics család és a gasztronómia kapcsolatát. A Festetics család könyvtárában nagyon sok olyan könyvtári dokumentum lapozható fel, illetve tanulmányozható, amely a gasztronómia, az étkezés, az étkezési kultúra témaköréhez szorosan kapcsolódik.

A gasztronómia történetével foglalkozó tudományos szakemberek egyöntetű véleménye szerint a 17. század külön fejezetet képvisel a konyhaművészetben. Ebben az időszakban nemcsak Európában, hanem szinte az egész világon a gall, francia konyha szerepe volt a legmeghatározóbb. Megannyi máig is ismert s használt „konyhai trendet” köszönhetünk neki.

François Pierre de la Varenne (1615–1678), a Napkirály, XIV. Lajos (1638–1715) főszakácsa 1651-ben adta ki először „Le cuisiner françois – A francia konyha” című korszakos munkáját, amely, szakítva az addig jól bevált, elsősorban olasz hagyományokkal, teljesen új alapokra helyezte a gasztronómia addig megszokott tendenciáit. Gyakorlatilag gasztro-forradalmat hajtott végre. Receptgyűjteménye akkora sikert aratott, hogy hetvenöt év alatt még mintegy harminc kiadást ért meg.

Egy kicsit betekintve a francia szakácsművészet történetébe, elmondható, hogy a forradalom előtti Franciaország konyhája pazarló és szertelen képet mutatott. A legszertelenebb talán maga a király, XIV. Lajos volt. A fennmaradt források szerint egy ültében képes volt elfogyasztani négy tányér levest, egy egész fácánt, egy fogolyt, egy nagy tál salátát, némi birkát fokhagymás mártásban, két jó darab sonkát, egy tálca süteményt, valamint gyümölcsöket és édességet. De nemcsak maga az evés érdekelte, hanem a konyhaművészet is. Uralkodása idején vált bevett és megszokott gyakorlattá, hogy az egyes fogásokat szépen sorrendben tálalták fel, nem egyszerre tettek minden jó falatot az asztalra. A nők is részesei lehettek a nagy lakomáknak. Az ő idejében lett használati eszköz a villa, megszületett a cukrászat, elterjedt a finom nyalat: a fagylalt, és a selymesebb ízvilágot képviselő fűszerkeverékek is tért hódítottak. Az intenzívebb ízű és aromájú fűszereket (sáfrány, gyömbér, kardamom stb.) a bors kivételével felváltotta a petrezselyem, babérlevél, zsálya, tárkony stb. Új zöldségek is megjelentek a palettán: karfiol, spárga, uborka és articsóka. 1644-ben kóstolta meg a király az első kávéját, és nem sokkal később 1672-ben Párizs Saint-Germain negyedének piacán már az egyszerű polgár is megtapasztalhatta az aromák nyújtotta élvezeteket. 1686-ban pedig megnyílt szintén Párizsban a híres Procope kávézó, amely a világ egyik legrégebbi kávéháza volt. La Varenne folyamatos kísérletezgetései során mindig nagy gondot fordított a húsok főzésére, hogy megőrizze a lehető legtöbb ízt. Arra is nagyon figyelt, hogy az ételeket úgy készítse el, hogy tiszteletben tartsa a természetes aromákat. A húsok ízét csiperke- vagy szarvasgomba hozzáadásával gazdagította, a sülteket saját levükben javasolta tálalni, hogy természetes zamatuk megmaradjon. A kenyérrel való sűrítés szokása is a régmúlté lett, megjelent helyette egy új technológia, a rántás.

Nevéhez, pontosabban szakácsművészeti munkásságához fűződik a besamel mártás elterjesztése is. A mártás tejből, tejszínből és marhahús alapléből készült. A „fehér szósz” pedig azért kapta az elegáns „besamel” (béchamel) nevet, mert La Varenne azt személyes indíttatásból XIV. Lajos udvari főkamarásáról, bizonyos Louis de Béchamel márkiról nevezte el, akit művében ráadásul a szósz „feltalálójaként” jelölt meg.

Ha a világ nem is, de az olasz, különösen a toszkán konyhában jártasak jól ismerhetik azt a mondást: „Nem kell birodalmat alapítani ahhoz, hogy bevonulj a történelembe. Elég feltalálni egy szószt: ott van a besamel.” A szakácsmester művében a receptek ABC sorrendben olvashatóak, és mind a zöldség-, mind pedig a húsételek elkészítésének kapcsán különféle útmutatásokat is prezentált.

A gyűjteményes könyvecske éltes kora ellenére még mindig nagyon állapotú, jól olvasható. Könyvtárunk „Oeconomia, Technologia et Sport” szakcsoportjának becses példánya.