Az Amazon Ház Látogatóközpont két egységből tevődik össze a történelmi régi épület emeletét és földszintjét a Főúri utazások, úti kalandokat bemutató kiállításból, valamint egy modern, igényes a mai kornak megfelelően kialakított, klimatizált rendezvényrészből.
A 18. század végén a Festetics család uradalma készítette el az építésének és kibővítésének a terveit. 1776-ban Hoffstedter Kristóf tervei alapján történt az első nagyobb átépítés. Az épület teljes körű kiszolgálást nyújtott a vendégeknek, nemcsak hálószobák, hanem borospince, billiárd szoba, bálterem aztán később cukrászda és kávéház is helyet kapott.
Az udvarban található lóváltó állomás, amelynek az építése az 1700-as évek elejére tehető. Az utazókat itt nem csak szállás, hanem kocsiszín és lováltó is várta. A szálló előtt volt a bérkocsisok és az autómobilok egyik keszthelyi megállója, itt nyílt meg Keszthely első benzinkutja is.
Az interaktív kiállításon a látogatók bepillantást nyerhetnek az elmúlt századok utazásainak történetébe, a kocsik, a hajók, az autók és a léghajók világába. Megismerhetik az utazások előkészületeit, azt, hogy mi került egy útiládába, például, hogy nézett ki az 1930-as években készült hajszárító, milyen gyógyszereket vittek magukkal egy hosszú utazásra, és hogyan nézett ki egy korabeli szekér, amelyet mentésre használtak.
A vasút elterjedésével az utazási szokások is megváltoztak. Egyre többen keltek útra a nyári és téli időszakban, kedvelt úti célok voltak a tátrai üdülőhelyek. A kirándulók felszereléseit is megtekinthetik a látogatók, köztük egy túrabotot, amelyben snapszos üvegecskét is el lehetett rejteni. Különleges képregény is várja a vendégeket, amely egy korabeli balatoni utazást elevenít meg: a főszereplő ifjú hölgy a korszak nevezetes balatoni üdülőhelyeit, Füredet és Keszthelyt is érinti.
A hajómakettek segítségével az érdeklődők tanulmányozhatják a többárbocos tengerjáró vitorláshajók felépítését, és egy kormánykereket is kipróbálhatnak. A hajózási reklámok bemutatják a 19-20. század legnagyobb hajózási vállalatainak kínálatát, és azt, hogy hogyan nyerhettünk volna akkor egy világ körüli tengeri utat.
A levegő meghódítására készített gázballonos léghajó kosarát közelről szemlélhetik meg a látogatók. A merev szerkezetű, fémvázas, kormányozható léghajó modellje felidézi a keszthelyi születésű Schwarz Dávid feltaláló személyét. Az autók világát több eredeti márka mutatja be. A korabeli Benz- vagy Lancia-modellek láttán érdemes megnézni a térképen, mennyi volt a maximális megengedett sebesség Európában az autózás hőskorában.