A KESZTHELYI FESTETICS CSALÁD TÖRTÉNETE 1739-1944

A Festetics család Magyarország egyik legjelentősebb nemesi családja volt több mint 200 évig. A családot a 18. században emelték grófi rangra, s a későbbi generációk tagjai közül sokan fontos szerepet játszottak Magyarország politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életében.

A Festetics család horvát származású. Az első Festetics, aki Magyarországon telepedett le, Festetics I. Pál vélhetőleg a törökök által okozott pusztítás és a jobb élet reményében költözött 1634-ben Németújvárra, a Batthyány-birtokra. Fia, II. Pál (1639–1720) a török elleni sikeres csaták résztvevőjeként és szerencsés házasságai révén tudta a család vagyonát megalapozni.

A Festetics család keszthelyi ágának megalapítója Festetics Kristóf (1696–1768) volt. Sikeres jogi és hivatalnoki pályát futott be, többek között a legmagasabb bírói testület, a Hétszemélyes Tábla bírája volt. 1739-ben vásárolta meg keszthelyi birtokait és így lett Keszthely a Festetics-uradalom központja. Festetics Kristóf 1745-ben kezdte el a család kastélyának az építését és könyvgyűjteményével megalapozta a kastély később híressé vált könyvtárát. Keszthely fejlődése érdekében kórházat alapított, támogatta a ferencesek gyógyszertárát, valamint mesterembereket telepített le a városba.

Kristóf fia, Festetics III. Pál (1722–1782) örökölte a keszthelyi hitbizományt apja halála után. Jogi tanulmányait követően Mária Terézia jogi és pénzügyi tanácsadója lett. Ő fogalmazta meg többek között az 1767-es úrbéri rendeletet, amely rendezte a parasztság helyzetét. Szolgálataiért 1772-ben grófi címet kapott a királynőtől. III. Pál Keszthely fejlődése érdekében elemi iskolát és háromosztályos gimnáziumot alapított, valamint az ő idejében kapott a település hetivásárjogot. III. Pál építtette a család első nagy hajóját, a sószállító Kristófot. Gyermekei közül I. Györgyön kívül megemlíthető Festetics Imre, aki 1819-ben tette közé „A természet genetikai törvényei” című írását, valamint Festetics Julianna, aki Széchényi Ferenc felesége volt. Az ő fiuk lett Széchenyi István, a magyar történelem egyik legjelentősebb alakja.

Festetics I. György (1755–1819), III. Pál legidősebb fia a család egyik legjelentősebb tagja volt. A több európai nyelvet beszélő I. György széles körű tudást és műveltséget szerzett tanulmányai során. Rövid hivatalnoki karriert követően a katonai pályát választotta, a Graeven-huszárezrednél szolgált. 1790-ben tiszttársaival együtt egy a magyar ezredek életét szabályozó beadványt nyújtott be a magyar országgyűléshez. A beadvány nem érte el célját, és I. György kénytelen volt megválni a hadseregtől. 1791-ben hazatért Keszthelyre, ahol korszerű birtokgazdálkodást vezetett be a Festetics-uradalmon, és létrehozta 1797-ben Európa első felsőfokú mezőgazdasági intézményét, a Georgikont, amelyet a család 1848-ig tartott fent saját pénzéből. I. György a magyar kultúra és oktatás mecénásaként támogatta a könyvkiadást, keszthelyi kastélyában létrehozta a ma is eredeti állapotában látható főúri könyvtárat, megalapította Csurgón a református gimnáziumot, valamint létrehozta a Helikoni Ünnepségeket, ahol 1817 és 1819 között öt alkalommal látta vendégül a korszak íróit és költőit. A Hévízi-tó környékét rendbe tetette és fürdőházakat létesített. A balatoni hajózás fejlesztése érdekében hajógyártó műhelyt hozott létre. Itt készült többek között 1797-ben a Phoenix, a Balaton első menetrendszerű vitorlás hajója.

I. György fia, Festetics László (1785–1846) folytatta apja kulturális misszióját, fenntartotta a Georgikont, támogatta a közkönyvtárakat, a Magyar Tudományos Akadémiát, a pesti lóversenyeket és a magyar tisztképzést. 1828-ban részben László pazarló életmódja, részben a megváltozott európai gazdasági helyzet miatt a Festetics-uradalom zárgondnokság alá került. A közlekedés és a kereskedelem fejlődése érdekében László 1837-ben a Zala folyón hidat építtetett és több nagy méretű vitorlás hajót készíttetett.
László legidősebb fia, Festetics I. Tasziló (1813–1883) sikeres katonai pályafutásának legmagasabb katonai rendfokozata a lovassági altábornagyi rang volt. Támogatta Keszthely és környéke fejlődését, többek között a keszthelyi tűzoltó egyesületet és a hévízi tó további fejlesztését.
I. Tasziló testvére, Festetics II. György (1815–1883) a szabadságharc utáni időszakban sokat tett a magyar mezőgazdaság fejlődéséért, többek között neki is köszönhető, hogy újraindult Keszthelyen a felsőfokú agrárképzés. A kiegyezés idején az Andrássy-kormányban 1867 és 1871 között a király személye körüli miniszteri posztot töltötte be.

II. György fiának, Festetics II. Taszilónak (1850–1933) 1911-ben Ferenc József magyar hercegi címet adományozott. Mary Victoria Hamilton skót hercegnővel kötött házassága révén a Festeticsek európai uralkodócsaládokkal kerültek rokoni kapcsolatba. II. Tasziló idején nyerte el a kastély mai formáját. II. Tasziló szenvedélyes vadász és lótenyésztő volt. Vadászatain a magyar és az európai arisztokrácia jeles képviselői is megfordultak. Versenylovai az Osztrák-Magyar Monarchia lóversenypályáin számtalan sikert arattak. II. Tasziló támogatásának is köszönhető, hogy 1892-ben létrejött a keszthelyi főgimnázium. Az első világháború idején a Festetics család egy 40 ágyas katonai üdülőkórházat tartott fent a sebesült katonák részére. II. Tasziló folytatta családja kultúrapártolói munkáját. 1921-ben újra Helikoni Ünnepséget rendeztetett, és az újonnan létrejött Balatoni Múzeum építéséhez telket és építőanyagot adományozott.
II. Tasziló felesége, Mary Hamilton hercegnő 1922-ben hunyt el. Emlékére a herceg egy mauzóleumot építtetett, amely 1925-re készült el. (A mauzóleumban temették el 1933-ban II. Taszilót, 1941-ben III. Györgyöt és 1990-ben – újratemetés keretében – III. György feleségét, Maria Haugwitz grófnőt.)

Festetics III. György (1882–1941) apja halála után, 1933-ban kapta meg a hercegi címet. Az első világháború előtt diplomataként Párizsban és Londonban szolgált. Az I. világháborúban a szerb, majd az olasz fronton harcolt, ahol számos kitüntetést szerzett. Támogatta a hévízi és a keszthelyi fürdőt, vezető elnöki tisztsége volt a Balatoni Szövetségben. Már fiatalon versenyló-istállója volt, az első világháború után aktívan bekapcsolódott a lovas sportba, bár lovai nem értek el olyan nagy sikereket, mint édesapja versenylovai. Fia, Festetics IV. György (1940–) 1941-ben édesapja hirtelen halála után örökölte meg a hercegi címet és a Festetics-hitbizományt. A II. világháború végén, 1944 szeptemberében édesanyjával, Maria Haugwitz grófnővel hagyták el az országot.